24. fejezet - Molly féle tervezgetés

Megjöttem! Sziasztok! :D
Nem is rizsázok, olvassatok, aztán a fejezet alatt nem összezavarodni, tudom, tudom, hogy nagyon zavaros lett, de szükségem volt egy ilyen átvezető részhez. :)
Jó olvasást, remélem még mindenki életben van! ;)
Kisses&Hugs♥, adadel

Molly féle tervezgetés

   Az előző fejezetek tartalmából: hétfőn Danny és Eric kitervelték, hogy „megleckéztetik” Amabelt, de ezzel a tettükkel nem csak a lányt, hanem az egész házat felverték, egy gyertya és a tűzjelző következtében.
   Eric lebukott Amabel lakásában, amikor be szeretett volna jutni a Saade szobába, ami még mindig rejtve van a kíváncsi szempár előtt.

   A nagy veszekedésben szinte mindenki részt vett, még az otthon ülő Zach és Jason is; Molly megfenyegette Ericet, hogy ne merje elhagyni az országot, nem menekülhet el a bosszúja elől.

/Péntek este; szept. 9./

   Pár nap telt el azóta az ominózus éjszaka óta. Kedd reggel arra ébredtem, hogy Molly idegbeteg módjára dörömböl az ajtómon…

/Kedd reggel; szept. 6./

   Mi a szösz baja van ennek? Még van egy órám, miért nem hagy aludni? Ki ez egyáltalán, és mit keres itt hajnalok hajnalán? Ember-e az, aki egy ilyen incidens után fel tud tudni kelni?

   Remélem Molly-nak sikerül egy teljesen kikészítős tervet kitalálnia Eric ellen, nem lenne jó, ha ezt egy ’ haja szála meggörbülés’ nélkül túlélné, ha nem is fizikailag, de mentálisan kikészíthetné egy csöppet.

   Te jó ég, ezt most komolyan én mondtam? Hova tűnt az imádatom? Mert még én sem hiszem el, hogy egyről a kettőre ilyen gyorsan sikerült elfelejtenem Ericet – ami mondjuk nem teljesen igaz -, lehet, hogy nem a szívem csücske, mert beképzelt a sztárocska, de ettől még ugyan úgy tehetségesnek, és nem utolsósorban szívdöglesztő pasinak tartom.

   De valahogy ezek a dolgok nem kötnek le ezekben a hajnali órákban, majd elég lesz nappal idegeskednem a lökött gyerek miatt. Ki olyan elvetemült, hogy amikor még csak a másik oldalunkra kellene fordulnunk, felver minket mély és talán életünk legszebb álmából? Hajh, remélem Molly-tól megkapja a magáét, és ha az kell, én is beszállok majd a játékba.

-          Nézd meg, én megmondtam neki, hogy ne merje elhagyni az országot, erre most hova megy? Na hova? Dániába – fújtatott, közben pedig elém nyomta a telefonját.

               

 „Reggelt! Repülőn Koppenhága felé! Ez túl korai nekem! :(” from @ericsaademusic

   Bajt szimatolok. Molly túlpörgött, valószínűleg a testében áramló méregtől, vajon most mit fog csinálni? Ericnek hogyan juthatott eszébe elrepülni?Habár… mintha írta volna twitteren pár napja, hogy az utolsó Made Of Popturné  megállója után Dániába megy számokat írni… Ó, de jó! Vagyis nem jó, mert így mikor fog bekövetkezni a bosszú?

/Péntek este; szept. 9./

   Lehet, hogy nem adott magáról részletes helyzetjelentést, de mindig tudtuk, hogy életben van-e, vagy hogy Justin Bieber iránt érzett ellenszenve teljesen szétáradt-e már a testében, netán annyira, hogy a méreg már el is vette-e már az életét; szerencsére ez nem következett be. Viszont a szememben egy kissé elásta magát, mi baja van Justinnal? Á, inkább nem is gondolkozom rajta, majd megkapja tőlem a magáét, ha itthon lesz.

   Furcsa ezt mondani, hogy itthon, hiszen még nem érzem azt, hogy otthon lennék, nekem ez most olyan, mintha egy hosszabb nyaralást töltenék, aztán bármikor hazamehetnék.

   Molly teljesen meghibbant – nem ment el az esze, meg ilyesmik, csak hát… - minden délután jött hozzám a terveivel, egyikkel sem tudott kiegyezni, volt amelyiket túl gyengének találta, de volt olyan is, ami már szerintem is nagyon durva volt.

   Végül is sikerült eldöntenie, hogy mihez kezd majd Ericcel, ha hazajön. Kíváncsi vagyok, hogy ez mikor fog bekövetkezni.

   Még mindig alig tudom elhinni, hogy ez valóban a valóság, hiszen ááá… mindemellett meg tudtam az igazságot, amit valószínűleg egyetlen egy Saadeista sem sejt. Szerencsésnek érezhetem magamat ez miatt, viszont ha úgy vesszük, kicsit sajnálom is, mert – lehet, hogy még otthon nem csíptem Mollyt, de ez mostanra teljesen megváltozott – E és M egy nagyon összhangban lévő párost mutattak, és mindenki el is hiszi, hogy Ők ennyire szeretik egymást, ami nem hazugság, mert hiszen ha nem is szerelemből, de szeretetből imádják egymást. Csak egy kicsit nagyon furcsa módon, lásd. bosszú, veszekedések…

       Molly Sandén - Kill This Love

/Hétfő délután; szept. 5./

   Molly küldött a nap folyamán egy sms-t, hogy szívesen elmesélné a dolgokat, semmiképp se legyenek megválaszolatlan kérdéseim velük kapcsolatban, hiszen most már beletartozom én is a csapatba. Örültem ennek a meginvitálásnak, hiszen így talán lehull a lepel a szemeim elől és sikerül mindent megtudnom, hogy mi is folyik itt Stockholmban, Eric Saade háza táján.

   Leszállítottam a csomagot, amit Mia vásárolt a srácnak; közben megismerkedtem J-Sonnal is, első benyomásra – ami nem jelent sokat, hiszen Saade is kedvesnek tűnt paff – egy sokkal visszafogottabb ember, mint Eric. Nem néz ki annyira lököttnek, szerintem nem az a fajta, aki viszályt szítana bárkivel is.

   Sikerült átértem Molly-hoz, sokkal jobb fej, mint Eric. Az a gyerek egy idióta, nagyképű mamlasz, aki nem tudja, hogy hol a határ; de mindemellett egy rettentően tehetséges énekes, és csak egyetlen mosolyával, vagy csak egy pillantásával le tudja venni a lábáról a lányokat, ez neki a bensőjéből jön, nem is tudom, hogyan lehet valaki ennyire észveszejtő.

-          Na Amabel, mire vagy kíváncsi? – ült le mellém két pohár üdítő társaságában.

   Szólásra nyitottam a számat, de még mielőtt hang is távozhatott volna belőle, újra megszólalt.

-          Felesleges válaszolnod, tudom, hogy mindenre – Molly az a fajta ember, aki a bájosságával elvarázsol minden kíváncsi szempárt.

   Ezért is illenek ennyire össze Erickel, habár nem vagyok abban biztos, hogy tényleg együtt vannak, nekem itt minden rettentően zavaros. Remélem M most azon van, hogy mindent segít letisztázni.

-          Tudod, egy kicsit hasonlítasz Alice-re a Twilight-ból – kérdő tekintettel nézett rám -, nem a termetedre gondoltam, hanem inkább a bájosságodra, a túlpörgöttségedre, itt talán még le is körözöl engem – mind a ketten elmosolyodtunk -, meg néha tényleg azt hiszem, mintha látnád a jövőt… - a hangulat meg van közöttünk, mégpedig a pozitív, tényleg kezdem nagyon megkedvelni.

-          Nem te vagy az első, aki ezt mondja – kacsintott egyet, majd folytatta -, na de térjünk a lényegre, hol kezdjem?

-          Talán egyszerűbb lenne, ha az elején.

-          Gondolom azt tudod, hogy hogyan ismerkedtünk meg – hatásszünet, persze a válaszomat várta, szóval bólintottam -, mindenki ismeri a mese elejét, hiszen a sajtó, és mindenféle információszerző oldal velünk foglalkozik még a mai napig is. Svédország igazi álompárja – arca nyugodt volt, mosolygott az emlékek felidézése alatt -, ami igaz is volt egy hosszú ideig. Nagyon szerelmesek voltunk, mindketten, viszont nem minden csoda tart örökké. Ahogy ez sem, tökéletes harmóniában voltunk, de az idő folyamán valami megváltozott…

-          De miért? – kérdeztem, a hangomból a sajnálatot lehetett kihallani, mintha egy nagyon Molly&Eric páros rajongó lennék.

-          Ez egy nagyon jó kérdés – pillantott az ablak felé. – Mindketten rájöttünk, hogy szeretjük egymást, de ez a szeretet nem az, amire vágyunk. Ez ahhoz kevés, én is, és ő is a szenvedélyesebb szerelmet keressük, ami teljesen felemészt minket. Ezért szétváltunk, na igen, amint te is láthatod, nem teljesen – nevetett fel, én is elmosolyodtam. – A nagyközönség előtt mi még mindig együtt vagyunk, nem nehéz ezt a látszatot keltenünk, hiszen az évek során összekovácsolódtunk, ugyan azt csináljuk, mint akkor, azt leszámítva, hogy nem élünk együtt. Ha úgy vesszük, ez azért egy kicsit vicces, pár méterre lakunk egymáshoz, ugyan azok a barátaink, egy körökben mozgunk, és ami a legfontosabb, sikerült nem megutálnunk egymást, pedig ha kitudódna mindez, a rajongóink, persze csak azok, akik nem néznek minket jó szemmel, pontosan ezt várnák. De majd ha eljön az az idő, akkor sem kapják meg azt az örömöt, kitartunk egymás mellett, még akkor is, mikor szívem szerint kitekerném a nyakát – tartott egy kis lélegzetvételnyi időt – azt hiszem ennyi, vannak kérdéseid?

-          Öhm… azt hiszem nincsenek, azért ez az összetartásotok tényleg csodálatra méltó. Akkor végül is kik tudnak arról, hogy nem vagytok együtt?

-          Mindkettőnk családja, és a legközelebbi barátaink – adta meg a majdnem kielégítő választ.

-          Ők mit szóltak ehhez a dologhoz?

-          Kicsit furcsállták, de megértették a dolgot, és segítenek titokban tartani. Mindannyian várjuk a megfelelő időt, hogy nyilvánosságra hozhassuk.

-          Az a lényeg, hogy támogatnak titeket.

   Jól esik, hogy beavatott, hiszen ez nem kis dolog.

-          Meg kell kérjelek téged is, hogy ezt tartsd titokban – mosolygott rám, és természetesen egy helyeslő választ várt, amit meg is adok neki pillanatokon belül.

-          Kérned sem kell, nem állok olyan viszonyban Erickel, hogy kikotyogjam a titkotokat, mert még a végén egy olyan hatalmas háborút indítanék el, amihez semmi kedvem, habár, inkább hagyjuk.

-          Érdekes – csak ennyit mondott.

   Fogalmam sincs, hogy min gondolkozhat, de már percek óta csendben méreget, néha elmosolyodik, máskor pedig komollyá válik az arca, de többségében a szeme valamilyen furcsa szikrákat szór. Na ez az, ami szerintem érdekes.

   Megijedtem, amikor valaki feltépte az ajtót, majd pár lépés után felkiáltott.

-          Szia Molly!

   Természetesen Eric volt az, fogalmam sincs, miért kiabált, hiszen ott ültünk tőle pár méterre, de valószínűleg nem vett minket észre, valamilyen cél nagyon lebeghet a szemei előtt.

/Péntek este; szept. 9./

   Csak akkor esett le ez az egész „Eric keresődik” dolog, amikor a szobámban rajtakaptam, sőt, nem is, már a tűzriadó beindításakor is gyanús volt a helyzet, túl átlátszó, főleg akkor, amikor Eric nem adott magáról életjelet. Muszáj volt visszamennem körülnézni, és nem tettem rosszul, mert Eric tényleg rosszban sántikált. Szerencsére a terve nem sikerült valami fényesen, aminek én természetesen csak örülni tudok.

   Azon az éjjelen – mondhatni – szerencsém volt megismerkedni Danny Saucedo-val, akivel történetesen az elmúlt hét minden napján sikerült összefutnunk.

/Csütörtök délután; szept. 8./

-          Amabel! – kiáltott Molly, majd becsapta maga mögött az ajtót. – Hol vagy?

-          Itt – adtam a legegyszerűbb választ, hiszen tényleg pár lépésre voltam tőle, a kanapén fekve olvastam.

-          Megvagy! – na igen, erre már én is rájöttem.

   Feltornáztam magamat ülőhelyzetbe, majd kíváncsian pislogtam felé. A kezében egy mappát tartott. Lehet, hogy nem vagyok kíváncsi az újonnani tartalmára, mert tegnapelőtt óta minden délután ezzel mászkál, és mutogatja ördögi terveit. Kezdek félni tőle, vagyis most egyáltalán nem lennék egy Kattarpban született híresség személyében.

-          Megint egy új terv? – kérdeztem egy halovány mosoly kíséretében. Molly mellém ült, és papírjait kipakolta a kávésasztalra.

-          Az – vágta rá -, és ha szerencsénk van, ez lesz a nyerő.

-          Mire gondoltál? – kérdeztem egy kissé félénk hangon. Ilyen pillanataiban azt hiszem, hogy egy őrülttel ülök szemben.

-          Paintball – mondta suttogva, a szemében az izgatottság fényei játszottak.

-          Ez a nagy terv? – nevettem fel. – Összeakarod ’festeni’?

-          Ne nevess – próbált csitítani, nem sok sikerrel.

   Ez vicces, ezeknél sokkal durvábbak is voltak, most pedig jön a paintballal, hát az eszem megáll! Ilyen nincs, kész katasztrófa a csaj. Ez nem úgy hangzik, mint a bosszú, hanem mint egy jó kis móka. Viszont a szeme csillog, tele van tűzzel, mint aki szerint ez igenis jó terv.

-          Gondolj bele Ama, hányan is vagyunk Eric ellen? – nem lett volna egyszerűbb nem kérdezni, hanem mondani?

   Most kezdhetek el számolni, na nem mintha nem tudnék. Nem is vagyunk olyan  sokan.

-          Négyen?- kérdéssel válaszoltam, igen, így kell ezt, somolyogtam magamban.

-          Pontosan – nem foglalkoztatta az, hogy kérdés volt, egyetértett. – Sőt, ha Danny-t megfenyegetjük, vagy csak ha elcsábítod…

-          Hogy micsoda?- nyeltem félre a saját nyálamat, überügyes vagyok.

-          Jajj már, ha tényleg nem látod, vak vagy – legyintett egyet -, mindenki észrevehette már, hogy csorog a nyála utánad.

-          Haha  ne nevettess! – igazítottam meg a hajamat zavaromban.

   Mert hát… igaz, kicsit furcsa, hogy a véletlen folyamán párszor összefutottunk, de nem kerítettem ennek nagy feneket.

-          Szivi, hidd el, ez így van – bólogatott -, tehát bevetjük a vonzerődet és már mindjárt öten vagyunk egy ellen.

-          Ez azért kicsit már nagyon igazságtalan, nem?

-          Miért, az igazságos volt, hogy…

-          Nem, nem volt az – vágtam közbe, mert már annyiszor belementünk ebbe a témába, hogy már elegem volt belőle.

-          Szerencséje, hogy nem dobtuk fel a többi lakó előtt, mert akkor ennél is nagyobb bajban lenne – dörzsölte össze tenyereit ördögien. Már a szeme sem áll jól.

-          Ühüm, szerencse, na de mikorra gondoltad ezt a játékot?- vontam fel szemöldökömet.

-          Nem tudom, Eric mikor szándékozik hazajönni, de nem maradhat nagyon sokáig el, szíve majd hazahúzza - mosolyodott el -, tehát jövő héten valamelyik nap?

-          Tökéletes – dőltem hátra a kanapén.

       Danny Saucedo - Amazing

-          Amabel – ijedtemben felegyenesedtem.

   Danny trapogott be a lakásba. A svédeknél luxus kopogni, vagy csengetni? Hol lakok szerintük, valami szabad átjáró házban?

-          Tessék? – vizslattam tekintetemmel. Azt hiszem megkönnyebbült, hogy egyáltalán bejutott a lakásba.

-          Ebben a rohanásban teljesen kiszáradt a szám, megtennéd nekem, hogy ajkaiddal egy kis életet lehelsz vissza az enyémekbe? – lehet, hogy igaza van a csilingelően nevető lánynak itt mellettem?

-          Szia, Danny! – köszönt Molly. A srác még csak most vette észre, hogy nem egyedül vagyok, és mintha rossz dolgot tett volna pár másodperce, megszólalt.

-          Öhm… szia, Molly – nyelt egy hatalmasat -, akkor én most megyek is – én csak pislogni tudtam. Most akkor mi van? Nem értek semmit, ajh de szeretnék gondolatolvasó lenni, megkönnyítené az életemet.

-          Hagyd csak, vagyis maradj – kacsintott rá -, elférünk hárman is. Meg amúgy is lenne számodra egy ajánlatom – mondta behízelgő hangsúllyal. Mire készülhet?

-          Hallgatlak – süppedt bele a velünk szemközti fotelbe.

-          Ki mellett állnál, ha paintball háborúban találnád szembe magadat? – most komolyan kitálal Eric egyik legjobb barátjának?

-          Valószínűleg a király pártját fognám – ez tényleg frappáns válasz volt, bírom a csávót, viszont velem ellentétben Molly nem nevetett, csak a szemét forgatta.

-          Nem, te gyagya, Eric vagy mi? – kérdezte nagyon is kíváncsi hanglejtéssel.

-          Nem válaszolok, mert egyedül vagyok – emelte maga elé a kezeit.

-          Tehát Eric – mondtuk egyszerre M-el. Danny pedig helyeslésképpen bólintott egyet.

-          És mi lenne akkor, ha – tartott egy kis hatásszünetet -, mondjuk, ha – bökd már ki! – kapnál egy csókot?

-          Tőled? Nem köszönöm szépen, ha nem emlékeznél, csak úgy mondanám, hogy rokonok vagyunk – nyújtotta ki nyelvét.

   Rokonok? Tényleg? Ezt nem is tudtam, mily’ meglepő információkat szerezhet meg az ember egy ilyen lökött társaságtól.

-          Nem magamra gondoltam – mosolygott el ördögien.

   Én ezt a mosolyát nagyon nem szeretem! Rám pillantott mindkét szempár… Na nem, én ebben nem vagyok benne!

-          Benne vagyok! – mondta nagyon energikus hangon D.

-          Én viszont nem- kontráztam rá. Ki van zárva!

-          Naaa – ó, de szeretem a hangjukat, viszont akkor sem!

/Péntek este; szept. 9./

   Valahogy mégis sikerült kiegyeznünk, nem lesz csók, viszont Danny mégis a mi oldalunkon fog állni, úgy, hogy nem adja tovább Saade-nak ezt az információt.

   Molly egy igazán szeretnivaló kis bestia, aki nagyon okos, és néha sajnos makacs is. Fogalmam sincs hogyan sikerült meggyőznie a szőkeséget, de kinézem belőle, hogy megfenyegette, vagy valami ilyesmi.

   Most pedig várom, hogy Zachie felvegye a telefont, próbáltam úgy időzíteni, hogy pár másodperccel kicsengetés után hívjam.

-          Szia Ama – hallottam meg életvidám hangját a többi srác hangzavarának kíséretében.

-          Zachie, nézünk este filmet? – nem felejtek egykönnyen.

-          Melyik este? Kalifornia vagy Svédország? – meghozom azt a hatalmas áldozatot, hogy neki este, ugye, milyen jószívű vagyok?

-          Santa Monica – ezt még félreérteni sem fogja tudni.

   Ő az egyik olyan személy az életemben, akivel minden gond és baj nélkül, nyugodtan és mosolyogva tudok beszélni.

-          Mikor este? Legyen kilenc óra? De akkor neked akkor még nagyon korán van, és várj… hogy értsem, hogy filmet nézünk? – gyorsította fel magát, mármint a hangját. Gondolom, nem szeretne órán is telefonálni.

-          A kilenc óra tökéletes – elmegyek majd időben aludni – múltkor tudtunk normálisan beszélgetni, akkor a filmnézést is megoldjuk! – kínszenvedés lesz ez neki. Úha, de gonosz vagyok. Na mindegy, kell ilyen is.

-          Hé Zach – hallottam Jas hangját – megtaláltam a megfelelő alapanyagot a terv véghezviteléhez - ez az a hang, amit akkor használnak, amikor valami nagyon-nagyon rosszban sántikálnak.

-          Shhh – csitította, majd suttogva folytatta – Amabellel beszélek – na nem mintha nem hallottam volna, de egye-fene, viszont már megint miről van szó? – Most mennem kell, el ne felejts reggel felkelni! – kész, vége, ennyi, kinyomta.

   Nem szabad ezen gondolkoznom, teljesen fölösleges, vagy így, vagy úgy, mindenképpen ki fog tudódni, hogy mit terveznek. 

--------------------------

Komikkal ne kíméljetek, szerintetek is nagyon zavaros lett?