25. fejezet - Csend, nyugalom... létezik ilyen is?

Sziasztok! :)
Megint csúsztam, megint elnézést, és a tetejében még nem is lett olyan hű de jó fejezet, nagyon gyengének érzem, de többet nem tudok már kihozni belőle most. És! A rossz minőség mellett még az eltervezett dolgot is elfelejtettem beleírni, na mindegy, majd a következőben mindenképpen olvashatjátok. ;)
Ne tessék megharagudni egy-két beszólás miatt, amit Eric irányába intéztem, ne felejtsétek, itt még 2011-et írunk! :D
Nem húzom az időt...
Jó olvasást! ;)
Kisses&Hugs♥

Csend, nyugalom... ilyen is létezik?!

   Az előző fejezetek tartalmából: Amabel nem felejtett a medencés incidens óta, és fejében tartotta azt, hogy bosszút kell állnia Zachen. Vajon mennyire fog ez jól elsülni? A Hajrá csajok 5. meghozza a kívánt kínt Amabel számára, és elkönyvelheti ezt a mini bosszút sikeresként? Eric Dániába utazott dalokat írni, és nem tudni, hogy mikor tér haza. Danny hajt Amára, vajon a lány mikor adja be neki a derekát?

      Cher Lloyd - Swagger Jagger

   Este beállítottam az ébresztőórámat háromnegyed hatra, ami akkor még nagyon jó ötletnek tűnt, de amikor eljött a felkelés pillanata, a legszívesebben a pokolba száműztem volna azt a készüléket.

   Sokáig tartott, mire kikecmeregtem a pihe-puha, nem utolsó sorban meleg ágyikómból, főleg szombat hajnalban, de sikerült, és mikor ez megtörtént, elindultam, hogy emberi külsőt varázsoljak magamra. Gyorsan elkészültem a reggeli teendőkkel és az átöltözéssel, majd fogtam magamat, a telefonom és egy takaró társaságában, majd lementem, hogy még időben bekapcsolhassam a laptopot, na meg hogy meg ne várakoztassam Zachet. Reggelizni ráérek a film alatt is. Már csak azt kellene kifundálnom, hogy hogyan oldjuk meg az egyszerre elindítást. Nem lehet olyan nagyon nehéz…

   A gép már betöltött, kivetítettem a falra, és már csak azt várom kényelmesen elterülve a kanapén, hogy Zachie adjon magáról valami életjelet.

-          Szép jó estét – vigyorgott a kamerába, majd amikor meglátta a nyúzott arcomat, átjavította köszönését. – Jó reggelt Álomszuszék! – höhh Álomszuszék? Nem is tudom ki kelt fel magától hajnalok-hajnalán. A szándék most lényegtelen; mosolyodtam el magamban ördögien.

-          Szia, Zachie - villantottam egy kedvesen aranyos mosolyt.

-          Mit nézünk? – gyorsan a lényegre tért. – Ugye a… - gondolkodott pár pillanatig – Ismeretlen vizeken?! –bármennyire is szeretem Jack Sparrow kapitányt, most jobb terveim vannak Zachkel.

-          Nem – ráztam meg fejemet. – Jobb – ezt még én is elismerem, hogy hazugság, de egy kis füllentés senkinek sem árt, maximum csak a kamerába bámuló emberkének.

   Gyorsan kerestem egy linket, ahol el tudjuk mind a ketten indítani. Alig várom már a reakcióját, ezt meg fogja szívni, viszont az is a pakliban van, hogy tetszeni fog neki. Hiszen kitudja, lehet, hogy beleesik az egyik színésznőbe, vagy mindegyikbe, és ha a filmet nem nézhetőnek nyilvánítja, a csajok miatt akkor is végig fogja nézni. De, bármennyit is hisztizik, nem fogom hagyni neki, hogy kikapcsolja, ha az kell, megfenyegetem, vagy hasonlók, de akkor sem hagyom elmenekülni.

-          Nyisd meg, majd indítsd el – adtam az utasításokat.

   Meggondoltam magamat, elindítom én is, csak némára rakom, nem nézem, hanem kihasználom az időt, és olvasok. Keresek valami fanfiction-t, és Eric alá dörgölöm majd a történetben szereplő Ericet.

   Reggel van, még a gondolataimat sem értem, de legyen. Zach nézni fogja, és nem is lesz zavaró, hogy ha nem egyszerre indítjuk el, hiszen csak ő ad rá hangot, én meg majd azt felerősítem.

-          Én-ezt-nem-vagyok-hajlandó-megnézni – kötötte az ebet a karóhoz.

   Arca elfehéredett, és ijedt formát vett fel. Ennyire azért nem rossz. Biztosíthatlak Drágaságom, hogy ezt meg fogod nézni.

-          Az kit érdekel? Megnézed és kész – nehéz volt nem vigyorognom.

   Szeretem, ha rá tudom kényszeríteni akaratomat másokra, és ha Zach Larson-ról van szó, az maga a tökély. Ki ne szeretné azt a tudatot, hogy erősebb a másiknál – még ha csak mentálisan is -, mert az biztos, hogy Zach majdnem mindent megtesz nekem/értem.

-          Mit adsz cserébe? – vonta fel szemöldökét, és mosolyra húzódott szája.

-          Mit szólnál ahhoz, ha azt mondanám, hogy – hadd húzzam egy kicsit az agyát, jó nézni azt, amikor reménykedik abban, hogy kap valamit – semmit?! – megéri ilyenkor srácokkal barátkozni, mert viccesebb reakciókat adnak, mint például Delia produkálna a film említésénél, hiszen ő már látta, és tetszett is neki.

   Most is ahogy kimondtam az utolsó szót, ráfagyott a mosoly az aranyos fejére. Lehet, hogy messze vagy, de nem szabadulsz tőlem, te sem szeretnéd, én sem, és hát… hiányoznék neked, nagyon is; ezért van szerencsém veled.

-          Ha semmi hasznom nincs belőle, már most elfelejthetsz - ó igen? Játsszunk? Hát oké.

-          Ahogy szeretnéd – adtam meg az egyszerű választ ’fapofával’.

   Olyan ügyes vagyok, hogy teljesen össze tudom zavarni szegényemet, hogy az csak na! Már elege lehet belőlem…

-          Tényleg? – kérdezte szemeit meresztve.

   Ha most nem néznénk filmet, lehet, hogy elmenne aludni. Bent fekszik már az ágyában, és ha jól sejtem, már lefürdött és felvette alvóruháját is, ami csak egy boxerből áll.

-          Aha, menj csak aludni – intettem egyet és lebiggyesztettem ajkaimat, mintha perceken belül kitörhetne belőlem a sírás, amiatt, hogy itt hagyna.

-          Oké – mondta nehézkesen.

   Látni lehetett rajta, hogy vívódik magában, a megbánás jelei felfedezhetőek voltak arcán, és nagyon közel állt már ahhoz, hogy beadja a derekát.

-          Akkor, szia, álmodj szépeket! – mondtam lassan, ezzel gondolkozási időt hagyva neki, ami jelen esetben a legjobb ötletnek tűnt.

   Türelmesen vártam reakcióját, szememmel végigpásztáztam a lakást, a nap sugarai szépen visszaverődtek a felületen, ezzel díszesen felöltöztetve az egész helyiséget. Ügyeltem arra, hogy még véletlenül se nézzek bele a kamerába, vagyis a szemébe.

-          Nem vagyok álmos – vágta rá másodpercek múltán.

-          Tényleg nem? – az én szemszögemből ez piszkálásnak, az övéből pedig kíváncsiságnak tűnhetett.

-          A-a – rázta meg fejét -, akkor megnézzük a Hajrá csajok 5-öt? – a film címének kiejtése közben mintha öklendezni próbált, vagy mit tudom én mit csinált. Ha mellette lettem volna, biztos, hogy tarkón vágom.

-          Ez kérdés volt?  - a hitetlenkedő pillantásom alig tartott egy másodpercig, mert az arcom azon nyomban mosolygóssá vált, már amennyire hajnalok-hajnalán az lehetséges. – Indítsd… most! – remélem, hogy egyszerre megy a film.

   Már csak az a dolgom, hogy adjak egy kis hangerőt – elég sokat – és nézzem, ahogy Zachie szenved a film során. Tény és való, hogy gyorsan bele tudok zúgni egy pasiba – még ha pár napról, hétről, vagy akár hónapról is van szó -, ezt Zach is jól tudja, szóval – gondolom én – már lelkiekben felkészült reakciómra. Mikor Evan megjelent az osztályteremben, na igen, kiváltott a srácból egyfajta mini röhögő görcsöt, amit sajnos nem sikerült lefékeznem, de ezt teszi a távolság.  Minden egyes Cody-s jelenetnél provokálta magát, egyszer a szemét forgatta, vagy a fejét fogta, máskor pedig a laptopba verte a buksiját, mondhatom felnőtt viselkedés. Amikor éppen nem szenvedett a főszereplő srác miatt, hozzászólásokat fűzött a párbeszédekbe, történésekbe, és minden másba, csak hogy még véletlenül se tudjam csendben élvezni a filmet.

   A legszívesebben leragasztottam volna már a száját, vagy valami ehhez hasonló dolog, de így, ilyen messziről nem tudok csinálni azon kívül semmi mást, csak feszülten hallgatom hülyeségeit.

   Valahol egy óra táján a filmben, ahol nagyon kezdett a levegő vibrálni a szereplők között, amit pluszban még Lady Gagával is megfűszereztek; az ajtóm hatalmasat vágódva kiterült, és egy pizsamás – az összes srác boxerban alszik? – Saade trappogott be feldúltan. A svédek nem ismerik a kopogást? Eddig mindenki csak úgy benyitott, sőt, általában inkább berontott.

   Zachie-nek gyorsan kinyögtem, hogy állítsa meg a filmet, ő is érezte, hogy valami megváltozott, láthatta is, hogy egész törzsem kifordult az ajtó irányába. Tehát visszajött, és berontott, nem kedves arckifejezéssel… nem fél tőlünk, még ha tőlem nem is, de Molly-tól? Miért a legjobb résznél kellett megjelennie, egyáltalán minek jött le, és mikor ért haza?

-          Ki az az idióta, aki ilyen korán, ilyen hangosan bömböltet egy filmet? – fújta, majd odatrappogott mellém, mint egy hm… elefánt, és levágódott a kanapémra, az ÉN kanapémra, és az ÉN takarómmal takarta be magát ugyan úgy, mint én tettem nagyjából egy órája.

   Ha nem lennék rosszban Erickel, és ha most nem szakította volna meg a megjelenésével a film nézését – két percig bírtam, hogy ne nézzem – akkor még talán aranyosnak is ítéltem volna meg, de maradjunk most csak annyiban, hogy szokásához hűen még úgy is, hogy percekkel ezelőtt kelt fel, így is jól néz ki.

-          Neked is jó reggelt Mr! – vetettem oda foghegyről. – Szeretnél valamit?

-          Csak gyorsan mondd, mert folytatni akarja a filmet – szólalt meg Zachie olyan hangnemben, amit nem sokszor szokás tőle hallani, se nem kedves, se nem ellenszenves, de az utóbbihoz közelebb áll. Érdekes, és egyben furcsa is.

-          Amabel barátja – biccentett egyet Zachie felé… ezek kezdenek egyre furcsábban viselkedni. Lényegtelen, nézzük már a filmet! Veszekedést akarok, és aranyos Even-t. Légy szí’ srácok!

-          Na már, Eric nyögd már ki, vagy húzz fel aludni! – daráltam a szavakat. – Mikor jöttél amúgy haza? – felé fordultam kérdésem alatt, majd a végén valahogy egyszerre legyintettünk Erickel, hogy ez most nem lényeges, vagyis szerintem ő is erre gondolt.

-          Mit nézünk? – hogy mi mit nézünk?

      Bree Randall feat. Cali - Boy Hunter

  Mi, vagyis Zach és én nézzük, de te Saade nem nézed, te mész szépen vissza az ágyikódba és alszol, nem fogsz engem zavarba hozni, lejáratni, vagy ilyesmi negatív dolgokat kiprodukálni belőlem. Mi lenne, ha csak simán figyelmen kívül hagynám, hogy kérdezett valamit, és néznénk tovább? Nagy bunkóság lenne? Ó, kit érdekel az? Hiszen az összes amerikai filmben azt lehet látni, hát akkor legyen úgy, mint a most nézett filmben is, hisztérika leszek. (De csak egy kis időre, mert magamat sem tudnám elviselni.)

-          Hajrá csajok: A nagy összecsapás – pff úgy néz ki Zach majdnem, hogy kedvesen viselkedik; pedig most szerettem volna arrogáns lenni Erichez, viszont azt nem tudom, hogy ez mire lett volna jó, csak úgy, mert ő meg egoistán viselkedik, igazán megérdemelnék valami ilyesmi örömöt is.

-          Amerikai cicababák ugrándoznak össze vissza? – csapta össze tenyereit, majd összedörzsölte őket, komolyan, mintha valaki megnyerte volna a főnyereményt.

-          Ez neked tetszik? – kérdezte Zachie hitetlenkedve.

  Megtudom én válaszolni neked, persze, hogy tetszik neki, hiszen európai, itt nincsenek hajrálányok, akik össze-vissza riszálják magukat. (Bocsi, Delia!) A mi fiaink teljesen hozzá vannak szokva, hiszen mindenhol a pom-pomok folynak

   Még gyorsan megvártam Eric válaszát, ami lényegében abból állt, amit én már eddig is tudtam, aztán siettettem egy picikét a dolgokat.

-          Indítsuk, Zachie mennyinél tartasz? – kaptam egy szúrós pillantás, hoppá a név! Sebaj, kit érdekel, hogy Eric mit gondol? Úgy sem tudna ezzel piszkálni senkit sem.

-          7:56 – ez aztán tömör volt, hát oké, de legalább arra válaszolt, amire rákérdeztem.

-          Akkor várj be, négytől számolok vissza – és elindítottam a sajátomat, majd Zachie is becsatlakozott, és néztük a filmet.

   Örülnék annak, ha azt mondhatnám, hogy kellemesen csalódtam bennük, miszerint csendben figyelték a történéseket, de mily’ meglepő módon nem így történt. Minden mondat után belekotyogott az egyik. Oké, beismerem, tényleg vannak nagyon megerőltető, vagy csak szimplán zavarba ejtő jelenetek, de amit ezek ketten itt műveltek, az borzalmasan idegesítő volt; és ami még a legjobban piszkál, hogy direkt csinálták, hogy felforrjon az agyvizem, és közben cinkos pillantásokat is vetettek; van egy olyan érzésem, hogy ha egy kontinensen lennénk mindnyájan, az én káromra jól meglennének.

-          Micsoda egy pöcs – ezt a kitüntetést Cody-ra aggatta rá, amikor tényleg túlságosan aranyos volt.

-          Pofa be Saade! – próbáltam csitítani, nem sok sikerrel.

-          Hagyd, Amának ezek a pasik jönnek be – mondta Zachie kihívóan.

-          Inkább, mint ti – ujjammal mindkettő jelenlévő srác felé böktem.

-          Cicám, el kell valamit árulnom… - közben már Zachkel egyetemben hatalmas szemet meresztettem – ilyen pasik nem léteznek, vagy ha mégis, abban biztos lehetsz, hogy inkább rám bukna, mint rád – mondta Eric hangsúlyozva mondatát.

-          Cicámnak nevezted? – kérdezte mosolyát elrejtve Zachie.

-          Na idefigyelj Cicám, te engem majd csak akkor hívhatsz így, ha az Amabel Maynet  név nem létezik többé, addig maximum csak ennek a névnek a becézését fogadom el – mondandóm alatt Eric fölé emelkedtem, és fenyegetően mutogattam a mutatóujjammal.

   Zach próbálta nevetését visszafogni, de eléggé ismerem már ahhoz, hogy mikor mit csinál, tehát bukta volt neki. Ericnél nem mondhatnám, hogy totálisan beijesztettem, de talán nem fog a közeljövőben – sem a távoliban – bugyuta neveken hívni.

   A beszélgetés nem szűnt a srácok között, néha-néha én is közbeszóltam.

-          Nézd, nézd, nézd, lesz valami! – Evan tiszta fehérben, határozott léptekkel ment Lina felé, még szép, hogy lesz valami.

-          Várj, inkább eltakarom a szememet – így Zachie.

-          Én még le is videózom neked – így meg Eric.

   Azt nem mondhatom, hogy nem volt jó társaságom, mert az volt, de sokkal többre jutottam volna, hogyha egyedül nézem meg, viszont most pont az volt a lényeg, hogy Zachet bántsam. Nagyon kell törnöm a fejemet ahhoz, hogy rájöjjek, miért is van ez a bosszú, de lehetséges, hogy még mindig a medencés malőr miatt, nem tudom, viszont a lényeg az, hogy megnézte, és oké, nem zúgott bele egyik csajba sem, de volt hozzájuk egy-két jó szava, ami hát… nem is tudom mennyire jutottak el a szívemig, azokat inkább eleresztettem a füleim mellett.

-          Vége?!

   Kérdésnek hangzott, de mégis állítás volt Zachie szájából, azt hiszem kicsit megkönnyebbült, pedig nem is volt rossz. Miket beszélek?! Még jó, hogy nem volt rossz, rettentően aranyos és szuper volt; ki nézi azt, hogy sablon története volt? Hiszen lényegében én csak Cody-t néztem.

-          Végre! – nyújtózkodott egyet Eric.

   Eddig még nem is fogtam fel, hogy ’két’ pasi van a közelemben, akiken nincs felső… direkt csinálják ezt velem? Mindenképpen zavarba akarnak hozni? Zachie oké, hiszen nem most látom először, tapintásra ismerem az összes kockáját, de Eric! Videókat és képeket leszámítva most először, és nem mondom ki hangosan, mert ezzel valószínűleg megbántanám, de Zach jobb, azok az amerikai fociedzések meglátszanak rajta; Eric meg mit csinál? Táncikál. Na nem azt mondom, hogy ne imádnám ezeket az izmokat, amik rajta vannak, meg főleg oda vagyok azért, amit csinál, hiszen behalok, ha látom őt táncolni, és Eric így ahogy van tökéletes.

-          Te meg se szólalj, alig láttad a harmadát – magyarázott Ericnek. – A medencés jelenet borzalmas volt, rosszabb, mint a csók – fogta a fejét drágaságos barátom.

   Újabb ajtó csapódás, újabb trappolás, és egy ütközés a kanapéval.

-          Szia Danny! – úgy látszik tényleg átjáró ház lettem. A srác folyamatosan bámulta a telefonját, fel sem pillantott belőle, ezért lehetett az ütközés is.

-          Szia, Amabel, megint kiszáradtam, nem segítenél? – kérdezte reménykedve.

-          Nem – adtam meg az egyszerű választ mosolyogva.

-          Semmi gond, majd egyszer úgyis fogsz, addig pedig egy próbát megért. Nem tudod, hova tűnt Eric pótkulcsa? Nincs a szőnyeg alatt – és az utolsó szónál nézett fel.

-          Ó, helló mindenki – nézett Saade, majd Larson felé. – Itt mindig ilyen sokan vannak?

-          Úgy látszik – bólogattam, a srácok pedig kíváncsian fürkésztek minket.

   Nem tudom, hogy min gondolkozhattak, vajon az átjáró házas kifejezésen, vagy azon, hogy Danny a ’mindig’ kifejezést használta. Tény és való, az utóbbi egy hétben többet voltam a szőke sráccal, mintsem Zachkel és Erickel összesen beszéltem volna.

   A gyönyörű barnaszemű srác ébredt fel először a kezdeti sokkból, nem is volt az, csak valami lefagyás, vagy inkább gondolkozási idő.

-          Danny, az ajtóm amúgy nyitva volt, ha megnézted volna – ez igen!

   Nem is tudom, hogy melyik nézet jobb, az, amikor Eric nem zárja be az ajtót, vagy az, hogy a haverja nem nyomja le a kilincset.

-          Jaaa, lényegtelen, jó vagy te is – legyintett egyet, majd folytatta -; nem láttad a napszemcsimet?

-          Tévedsz, az nem a tiéd, az már az enyém, elhagytad, nekem meg megtetszett, szívás – mondta a popsztár pökhendien. Szegény Danny, egy szemüveggel kevesebb lesz, akkor már csak 99 marad.

-          Ne legyél már ilyen genyó, az a kedvencem! – zuttyant le közénk.

-          Tudom, éppen ezért leszek kedves, és visszaadom, de valamit kérek cserébe – tagolta a szavakat, hogy biztos lehessen abban, hogy a srác, és mellette mindenki teljesen megérti.

-          Ez nem kedvesség – dünnyögött félhangosan. – Mi lenne az?

   Azon gondolkodom, hogy tényleg kedvesek, mindketten, hiszen a jelenlétemben angolul beszélnek, pedig simán megtehetnék, hogy saját anyanyelvükön kommunikáljanak egymással.

-          Még nem tudom, majd kitalálom.

-          Oké srácok, én most megyek – szólalt meg az eddigi néma nézőközönség.

-          Rendben, holnap beszélünk majd, jó? – kérdeztem tőle, feleslegesen, hiszen biztosan helyeslő választ kapok.

-          Nem jó – hoppá, akkor úgy látszik mégsem. Azt meg hogyan?! – A hétvégém elég elfoglalt lesz, ugyan úgy, mint Jasoné is, sok dolgunk van. Majd beszélünk jövő héten – kacsintott egyet.

-          De! El ne felejts ám’! – halványan elmosolyodott.

-          Kizárt dolog lenne – most már vigyorgott a kamerába, én is elmosolyodtam. Danny és Eric pedig most először kezdett el svédül zagyválni a közelemben. Zach lelépett, szuper, egyedül maradtam a pasikkal, na nem mintha eddig nem lettem volna egyedül, csak, hát na! Eddig Zachie is itt volt.

-          Jó fej a barátod – mondta nekem immár angolul Eric.

-          Az, nagyon is – álltam fel, kinyújtóztattam végtagjaimat. A sok ülés nem tett neki jót, teljesen elzsibbadtam. – Kértek valamit inni?

   Gyorsan teljesítettem a kéréseket, majd nekiálltam reggelit készíteni, volt egy olyan sanda gyanúm, hogy még a srácok sem ettek, meg én is teljesen belefeledkeztem a filmbe, ezért nem ettem még. Nem beszélgetett senki sem, csendben figyeltek, majd Eric megszólalt.

-          Mit csinálunk ma?