28. fejezet - Lehet még az örömöt növelni?

Sziasztok! :)
Szeretnék elnézést kérni, hogy ilyen sokat kellett várni a fejezetre, viszont nagyon szépen köszönöm, hogy írtatok a chatbe és megosztottátok velem, hogy mennyire szeretnétek már olvasni; ez mindig ösztönöz engem, szóval köszönöm szépen! :)
Köszönöm azt a rengeted kommentet, amit hagytatok nálam az eddig fejezeteknél, hatalmasat dobnak a jókedvemen, viszont ha valami negatív dolgot vesztek észre,  azt is írjátok le nyugodtan, mert mindenki a saját hibáiból tanul. ;)
Nem szaporítom tovább a szót... jó olvasást! :)
Kisses♥, adadel

Lehet még az örömöt növelni?

   Az előző fejezetek tartalmából: Amabel kívánt valamit, az valóra vált, így tehát kaptunk Svédországba még kettő amerikai személyt Zach Larson és Jason Maynet személyében. Rengeteg dolgot kell megbeszélniük, jobban mondva elmagyarázniuk Amának. De mint már megszokhattunk, ennél a csapatnál nem megy semmi sem zökkenőmentesen. Ericnek nem tetszik Zach, de vajon miért nem? Danny a fejezet elején még teljesen el van szontyolódva, de valami történni fog… A társaságba érkezik majd egy vendégünk, de ki lehet az?  

       David Lindgren - Shout It Out (A számot, ha lejárt, nyugodtan indítsátok újra, az egész fejezet pörgős, illik rá.)

   /Amabel szemszög/

   Nem kis meglepetés volt számomra a fiúk felbukkanása az éjjel. Hiszen ez olyan abszurd helyzet, még csak véletlenül sem gondoltam arra – kívánni igen, de gondolni soha -, hogy eljönnek hozzám. Tudtam, hogy valamiben mesterkednek, de hogy ebben? Az eszem szerint haza kellene őket rugdosnom, hiszen iskola idő van. Jut eszembe, miféle kényszer szünetről beszélhettek? Mindenképpen le kell ülnöm velük ezt megbeszélni. Na de azt hiszem most is, mint minden más alkalomkor a szívem erősebb, tehát elmondhatatlanul örülök, hogy itt vannak – még ha nem is szabadna. Szóval addig nem döntök a sorsuk felől, amíg nem látom tisztán a dolgokat, addig pedig nem csinálok mást, csak örülök.

   Megjelenésükkel – főleg Zach – elindítottak egy lavinát, vagy lehet, hogy jobban használhatnám úgy, hogy megakadályozhatnak egy becsapódást. Mert ha a sajtó kikiált Danny barátnőjének – ami nagyon nem igaz -, akkor felbolydulna az egész életem, sőt nem csak az enyém, mindenkié a környezetemben. Amit egyedül csak a téma másik főszereplője értékelne. Tényleg aranyos srác, de maradjunk egyelőre barátokként, később bármi kisülhet ebből a kapcsolatból – vagy nem.

   Annyi minden van a fejemben, hogy azon is csodálkozom, hogy képes vagyok még gondolkozni. Egy szerencsém van, az iskolában mindent ki tudtam kapcsolni, és csak az előadásokra figyelni. De most, semleges közegben vagyok, és már csak egy lift ajtó, és a lakásomhoz vezető út akadályoz meg abban, hogy belecsöppenjek a probléma – vagy micsoda – közepébe. Na lássuk csak mit rejteget még előttem az élet…

-         Oké, srácok megjöttem! – ordítottam el magamat. Minél előbb megbeszéljük a dolgokat, annál előbb örülhetünk egymásnak. – Zongorázzátok össze a többieket – még nem láttam, hogy egyáltalán van-e valaki a nappaliban, ezért ezt is eléggé hangosan mondtam. – Ó? Mind itt vagytok? – fordultam meg, és nem is csak kettő tekintettel találtam szembe magamat, hanem mindjárt hét szempárba nézhettem bele. - Fantasztikus – mosolyodtam el, nem kell energiát a hajkurászásukra felhasználnunk.

   A felálláson már meg sem lepődöm. Érkezésem előtt valószínűleg egy veszekedés folyhatott, mert Molly és Eric is villámokat szórt, ezen persze Danny jót derült. Elhelyezkedésük úgy volt, hogy a két kanapét elfoglalták hárman, Molly a szőke srác mellett, aki kényelmesen, hátra dőlve terpeszkedve ült, a másik kettő pedig már majdnem a földön csücsült, ijesztően közel hajoltak egymáshoz. Mi lehetett a vita tárgya?

   Mia és Will a konyhában főztek. Köszönöm, legalább nem kell ezzel foglalkoznom.

   Jason és Zach pedig a tv előtt ültek a babzsákfotelekben és PS-eztek. Mióta van nekem ilyenem? És most nem a kényelmes tárgyakra gondoltam.

   Lepakoltam, majd elindultam – jobb híján – Eric mellé. Meglepő módon Zach elszakította tekintetét a képernyőről, és megköszörülte a torkát. Itt nem a torokköszörülésen van a hangsúly, hanem azon, hogy csak úgy ott hagyta a játékot, na jó, még mindig előtte ült, de engem figyelt, és a kezei nem nyomkodták a consolt – vagy mit.

   /Eric szemszög/

-         Szeretnél valamit? – kérdezte Ama a pasijától kíváncsian, miután a srác krákogott egyet.

   Válasz helyett Zach csak rámutatott a szájára. Danny és én erre megjutalmaztuk egy szemforgatással. Már el is felejtettem, hogy Molly-val pár perce még megtudtuk volna ölni egymást. Felállt mellőlem és oda sétált a barátjához. Danny-vel odakaptuk a bejárati ajtó felé a fejünket, mintha várnánk még valakit, senki sem sétált be rajta, de azért elidőzött a tekintetünk másodperceken keresztül, majd csak utána mertünk visszanézni. Egyikünknek sincs kedve pusziszkodó embereket bámulni. Kivétel eset, ha én lennék az, habár akkor sem nézném, csak érezném.

-         Én nem kapok? – kérdezte durcis hangon Danny.

   Úgy van, ha szerezni akarsz egy ellenséget eme amerikai ember személyében jó úton haladsz. El akartam kapni a tekintetét, és üzenni, hogy ez egy nagyon rossz ötlet, de késő, csak Amabelt figyelte. Azt hiszi, hogy van esélye? Mert akkor teljesen hülye. Van a csajnak barátja, és látszik, hogy szeretik egymást. Danny haverom szemét fel kellene nyitni.

-         Mióta is vagytok együtt? – tettem fel nekik a teljesen ártatlan kérdést figyelemelterelőként.

   Molly és Ama összenéztek, majd mindketten Zach felé fordultak, aki pont akkor készült letelepedni mellénk. Észrevette, hogy figyelik a lányok, értette a célzásukat, tőle várták a választ.

-         Ősidők óta – fordult felém, remélem Danny is letett arról a pusziról -, de mivel nem azt kérdezted, hogy mióta ismerjük egymást, ezért csak azt mondhatom, hogy az első csókunktól kezdve – na kösz a teljesen homályos választ, valaki nem szeretné elmondani normálisan?

-         Amit nem tudok megmondani, hogy mikor volt, de az biztos, hogy a fogadás után, és május péntek 13-a előtt, azok a hónapok eléggé összefolytak – ez a csaj gondolatolvasó, vagy csak szimplán szereti kimondani egészében a dolgokat.

-         Ember, te töketlen vagy – szólalt meg Danny, úgy van, ásd csak mélyebbre magad… idióta! –, évek óta ismerted, és még csak most léptél? – kérdezte hangját némi bosszúsággal és hitetlenkedéssel fűszerezve, a tetejébe pedig Molly még bólogatott is.

   A srác nem dühödött be a jelző és a kérdés hallatán, csak simán odafordította eddig felém kicsavart testét, hátradőlt, és átkarolta Amabelt birtoklóan, oké hapsikám, már felfogtuk, hogy a tiéd. Amit nem értek teljesen, mert hozzá inkább egy sötétebb hajú-, és szemű srácot tudnék elképzelni, a gyerekhez meg mondjuk egy szőke cicababát, nem pedig mondjuk egy ilyen erős és idegesítő csajt, akinek még intelligenciája is van.

-         Ja, megvártam a megfelelő alkalmat – a barom, nincs semmi ítélőképessége.

-         A megfelelő alkalom az volt, hogy tudtad már, hogy Stockholmba jön? – vettem át a szót Danny-től. Megvonta a vállát, és szelíden, mégis kihallva belőle a fenyegetést megszólalt.

-         Mit tehetnék? Ilyen a szerelem – az utolsó szót jól megnyomta.

   Molly elmosolyodott, és elismerően bólintott egy aprót. Szegény haverom a válasz hallatán elfehéredett, ami nem nehéz dolog, hiszen amúgy is sápadt. Ama nem csinált semmit, meg volt dermedve, de a barátja adott neki egy arcra puszit, amitől mondhatni visszajött belé az élet, pfúj, ne előttem csinálják ezt! Az öcsi még mindig játszott, drágalátos Miámék pedig még somfordáltak a konyhában… Éhes vagyok!

-         Mikor lesz kaja? – kérdeztem hisztizve, nem bírom visszatartani az éhségemet, túl jó illatok szállnak az orrom felé.

-         Megterítesz? – kérdezte kedvesen a lány.

-         Nem – mi más lett volna a válaszom?

-         Akkor később – pff milyen hangulatromboló ez a William!

-         Will, miért nem terítesz meg te? – kérdeztem felvont szemöldökkel.

-         Még mindig William, ha kérhetném – fújta ki bosszúsan a levegőt.

-         Azt hittem már elfelejtetted – mértem végig a srácot, hiszen nem kellett már az utóbbi napokban magáznom, visszabújt a régi fény a testébe, de úgy látszik megint megfakult.

-         Elfelejtette – javított ki -, és ez így is van, de – miért van mindig de? – egy édesanyámnál nagyobb tekintélyt igénylő személy érdeklődött hogylétem felől.

-         A nagyi?

-         Pontosan, drágalátos nagymamám – ezt kikapta.

-         Greslet nagyitól félek néha, elég egy pillantása, és a földig szégyellem magamat még akkor is, ha nem csináltam semmi rosszat. Amúgy szeretem, mert kedves asszony, és szerencsére nekem nem kell magázódni a fiatalabb emberekkel, már megszokta a természetemet.

-         Vályúhoz! – kiáltottam el teljesen felspannolva, mikor láttam, hogy Mia leszedte a szekrényből a tányérokat.

-         Eric, hova mész? – kérdezte Molly, mikor hátrafordultam hozzá, egy felvont szemöldökű, alattomosan mosolygó lányba ütköztem.

-         Szerinted? Kattarpba! Hova mennék é – észkombájnt akartam mondani, de inkább nem kockáztatok – édesem? – mosolyodtam el negédesen.

-         Nem kell olyan messze menned, hogy találjunk neked egy szép kis vadetetőt – miről zagyvál? Miféle vadetetőt? - Oda ne merj ülni az asztalhoz, hiszen állat vagy, neked amúgy is kint a helyed – na erre ment ki a játék. Haha nagyon vicces vagy.

-         Majd ha jössz velem, na talán akkor, hiszen amúgy is a vadonban találkoztunk – oké, az övéhez képest ez semmirevaló visszavágás, de azért mégis próbálkoztam.

-         Haver… ez mi volt? Tényleg megérdemelted, hogy leállatozott – ütögette meg vállamat Danny, majd leült tőlem pár hellyel.

-         Pofa be Danny! – rivalltam rá, bőven elég nekem Molly-val küzdenem állandóan. Utálatos nőszemély.

-         Ínycsiklandó illatok vannak, már most tudom, hogy nagyon finom lesz az étel – mosolygott Miára az az átkozott ficsúr, bele akarja édesgetni magát az életünkbe, hogy utána szépen összetörjön mindent, és elrángassa Amabelt… na az után kivel fogok harcolni? Sandén boszorkánnyal már kezd unalmassá válni, mindig legyőz, így nem élvezetes, friss húsra vágyom.

-         Remélem, hogy az lesz – mosolygott vissza Mia; jut eszembe Mike bármelyik nap betoppanhat, lehet, hogy múltkor nem nyertem meg a fogadást, de kötöttem a sráccal egy alkut, segítek neki barátnőt keresni, ha cserébe segít nekem megkeseríteni Amabel életét. Na nem kell rosszra gondolni, csak egy kis csíny ott, kis szekálás amott, és ilyenek.

-         Jó étvágyat mindenkinek! – foglaltak helyet mindannyian, majd nekiláttunk enni.

   Spagettit főztek, nem nehéz elkészíteni – na jó, mégis az – én is próbálkoztam már vele, de valahogy mindig egy szinttel lejjebb kötöttem ki, ami már szokásommá vált. Ők legalább tudnak főzni, ha nem lennének, akkor tuti, hogy mindig éttermekbe, vagy gyorskajáldákba járnék.

-         Srácok – kezdett bele Amabel -, ideje lenne elmesélni, hogy hogyan kerültetek ide – erre én is kíváncsi vagyok; valahogy képernyőn keresztül szimpatikusabbak voltak, menjenek oda vissza!

   /Zach szemszög/

   Örültünk volna Jasonnal, hogy ha elfelejtené ezt a kikérdezősdit, de tudtuk, hogy kevés esély van erre, sőt alig, hiszen túlságosan kíváncsi természet, de azért bíztunk ezekben a majmokban, csinálhattak volna egy jó kis műsort, habár Eric és Molly folyamatosan pöröltek egymással, viszont nem értettem belőle semmit, mert svédül hablatyoltak, de amint betoppant Ama, lecsendesedtek. 

-         Mire vagy kíváncsi? – kérdezte Jason miközben tányérjába szedte a tésztát.

-         Mindenre?! – nézett tesójára a lány.

-         Akkor úgy kérdezem, hogy hol kezdjük? – én most nem kekeckednék Amával, látszik rajta, hogy a kíváncsiság és a bosszúság felváltva izzik a testében.

-         Kiterveltük, hogy meglátogatunk, de mivel elkezdődött a suli nem jöhettünk volna semmiféleképpen, de okoztunk egy kis galibát, hogy kénytelenek legyenek nekünk adni egy egész hetes szünetet.

-         Mit csináltatok? – kérdezte dühösen, és közben kezét combomra tette, és jól megszorította, körme belevált nadrágomon keresztül is a húsomba.

-         Cica, óvatosan! – áúcs, ez lehet, hogy rossz ötlet volt… Kezét kezemmel arra ösztönöztem, hogy ahelyett, hogy megnyúz, kulcsoljuk össze, szerencsére bevált, és nem alatta, hanem az asztalon pihentettük őket. Danny-nek torkán akadt a kaja, szegény csávó, sebaj, higgye csak azt, hogy összetartozunk, addig sem kell félnem, habár a másik idióta valahogy úgy érzem, nagyobb veszélyt jelent. Pechemre nincsenek együtt Molly-val, pedig akkor teljesen egyszerű lenne a helyzet.

-         Zachie te még mindig hülye vagy – kinyírom ezt a gyereket! -, és… - Ama nem hagyta neki folytatni.

-         Te nem Zachiezheted, csak én! – vigyorgott a srácra, mint aki kivételezve van, na jó, ez igaz, de ekkora társaságban, sőt már akkor is, ha csak hárman vagyunk, nem hívhat így.

-         De csak akkor, amikor ketten vagyunk! – szorítottam meg egy kicsit a kezét.

-         Valaki folytatná a mesélést? – kérdezte Eric teli szájjal. Ezt nem tanították meg a jó modorra?

-          Na szóval – néztem a kérdezőre mindent tudóan -, elárasztottuk az iskolát csótányokkal.

-         Hogy mit csináltatok? – ki gondolta volna, hogy ilyen erős marka van ennek a törékenynek tűnő csajnak?

-         Ez király!

-         Azt meg hogyan?

-         Mi lett belőle?

-         Nem vagytok normálisak!

   Jöttek a reakciók, némelyik megtisztelő, na de azért azt hiszem Jassel bújhatunk az asztal alá.

   A nagy zűrzavar közepette egyszer csak kopogást hallottunk az ajtó felől, mindenki teljesen ledöbbent, majd Ama eszmélt fel először és megindult kinyitni az ajtót.

-         Hiányzik még valaki? – kérdezte Jason.

-         Tőlük senki, az illető kopogott – nézett vissza Amabel a svédekre, akik félszegen elmosolyodtak.

-         Amúgy srácok igaza van – nézett Molly jelentőségteljesen a két srác szemébe felváltva.

-         Na nem mintha te szoktál volna kopogni – vágott neki vissza az egyik.

   Az előbbi csendnek nyoma sem maradt, jó hangos egy társaság, ahhoz képest, hogy mennyit veszekednek, elég jól elbírják egymást viselni.

-         Te?! – kérdezte kiabálva Amabel a nem tudom kitől, mert az ajtó kitakarta mindkettejüket.

-         Én! – ismerem ezt a hangot. – Flo hívott, hogy valami van a levegőben, ezért iderepültem.

   Az az egy szerencse, hogy jól kijövünk egymással, miért is ne jönnék ki jól? Hiszen Amabel legjobb barátnője, és mindketten szeretjük őt – piszkálni -, és az is segít, hogy már évek óta ismerjük egymást, és nem csak egy buliban voltunk bajtársak.

-         Srácok, bemutatom a barátnőmet Delia Eyes-t! – sétáltak be Dé nem kevés cuccával. Mi van, ez a csaj évekre jött?

   Lesokkolódott. Ezen nem is csodálkozom, hiszen azt hitte, hogy Amabel csak lódított, de nem, és most szembe találta magát a svéd sztárokkal.

-         Üdvözlöm Szépséges Hölgyem, Amabel szerény kis hajlékában! – indult meg Danny a csajok irányába. Na paff neki, amint meglát egy másik lányt, azonnal átáll, habár én ennek örülök, és azt hiszem Eric is, bárcsak ne így lenne!

-         Ez mindig ilyen hm… lökött? – kérdezte felvont szemöldökkel a szőkeség, miután Danny kezet csókolt neki.

-         Ne bántsd! – szólt rá enyhén mosolyogva Ama, miközben elindultak az asztal felé, Mia pedig közben hozott még egy terítéket. Mindenki gyorsan bemutatkozott, majd újra leültünk enni.

-         Hé, Dé, te is úgy szabadultál meg, hogy csótányokkal terítetted be a sulit? – kérdezte Jason röhögve.

-         Dehogy! – legyintett egyet. – Csak kértem egy kikérőt… várj, miért, ti így? – meresztette ránk szép kék szemeit. Velünk szemben ült, Danny pedig az idő folyamán odasomfordált a bal oldalára.  – Szegény régi szeretett sulink… ti tényleg nem ismertek lehetetlent, nem vagytok komplettek. Amúgy – nézett végig az arcokon -, nem tudom, hogy ezt ki főzte, de isteni lett! – bökött a villájával a tányérra.

-         Köszönöm! – reagált Mia. Természetesen mindenki megerősítette a véleményét, és helyeseltünk, hiszen tényleg így volt.

   Gyorsan, csendben elfogyasztottuk a késői ebédet, és átmentünk a kanapékhoz, mondhatom, jó sokan vagyunk, a foteleket is odahúztuk, hogy elférjünk. Jas és Will ült a babzsákfotelekben, én Amával és Deliával az egyik kanapén, velünk szemben pedig az itthoniak. Háhá, párbaj, kik jobbak, az amcsik, vagy a svédek? Naná, hogy mi!

   Kezünket megint összefontuk, erre Erictől megkaptuk a kíváncsiskodó, mégis szemrehányó tekintetet. Danny csak D-t bámulja, gyorsan felejt a krapek, meg kell hagyni. Molly aranyosan mosolyog, el nem képzelném róla, hogy úgy tud veszekedni, mint ahogyan ma Erickel. Mia pedig csak figyel, mint egy gyermekeire vigyázó anyuka.

-         Ácsi, ácsi, ti mit csináltok? – kérdezte Delia kezünket bámulva. Hoppá, ő nem tud róla. Bajt szimatolok.

-         Együtt járunk – válaszoltam halál nyugodtan.

-         Ti?! Mióta? – vonta fel szemöldökét, testét pedig teljesen felénk fordította.

-         Hónapok óta – szűrtem a szavakat fogaim között, nehogy elrontson nekem itt mindent!

-         Az lehetetlen, igaz, hogy elválaszthatatlanok voltatok, és abban is biztos vagyok, hogy volt pár csók, de ti sohasem jártatok együtt – na kösz. Remélem hadartál annyira, hogy ne értsék meg a srácok.

-         Gyönyörű vagy – tátogta a szőke Deliának.

-         Haver! – lökte oldalba Eric. – Nem hallottad mit mondott? Amabel és Zach nem járnak! Mi?! – nézett ránk. – Elmagyaráznátok?

   Elmagyaráztunk. Mindent, és nem csodálom, hogy az eddigi beavatottlanok mind elképedve bámultak ránk.

-         Nem jártok és együtt alszotok? – kérdezte Eric.

-         Apropó, én hol aszok?

-         Neked adom a cuki rózsaszín szobámat – na nem mintha aludnék benne. – Én alszom Amával.

-         Amúgy, Eric, igen – válaszolt Ama a kérdezőnek.

-         Ennyi erővel én is aludhatnék vele – fonta össze karjait, majd kényelmesen hátradőlt.

-         Kösz, öreg, de inkább a csajokra bukom – erre Ama biztosan ráharap, úgy is lett, oldalba bökött, mit ne mondja, kicsit fájt, vigyáznom kell arra, hogy miket mondok, mert még a végén sebesülten fogok hazaérni.

-         Nem rád, hanem rá – és mondandóját nyomatékosítva Amára mutatott – gondoltam. – Na abból nem eszel.

-         Álmodban sem, Saade! – ezt nem én mondtam? Úgy látszik Amabel nem igazán kedveli a srácot, mert az elpirulás helyett visszavágott, na jó, nem is az, hogy nem kedveli, mert igenis megvan vele, különben már rég kirugdosta volna innen, hanem a srác magára haragította őt, ami nagyon nem kellemes dolog.

-         Nem is azért mondtam! – köpte válaszként a szavakat.

-         Na szóval, csak azért, hogy mindent tiszta legyen… Amabel azt kívánta, hogy Zach és Jas toppanjon be, ami meg is történt, méghozzá úgy, hogy otthon elárasztották a sulit csótányokkal, és minden nap ugyanabban az időben újabb rovar sereg érkezik a szellőzőkön keresztül, ezért biztosak lehetünk abban, hogy egy egész hétig nem lesz tanítás, mert a rovarirtók ott fognak ronda élőlényekre vadászni. Majd miután Amát és Danny-t összeboronálta a sajtó, pont kapóra jött, hogy a „barátja” megjelent, és ezáltal eláshatják ezt a hírt – foglalta Delia össze az egészet pár mondatban.

-         Ha így nézzük, eléggé furcsa helyzet – mondta Mia.

-         Nekem mondod? – csattant fel Dé. – És ez még csak egy lightosabb helyzet – vigyorgott ránk. – Mellettük sohasem unatkozom.