29. fejezet - "Hoppá!" vagy "Na végre!"?!

Sziasztok! :)
Nos...az  ez alatti bejegyzésnél már láthattátok, hogy visszatértem. :) Egy kis nyár végi nyaraláson voltam mamáméknál. Ezalatt az idő alatt felkészültünk a csajokkal a  szombati falunapra, ahol táncoltunk, hm... érdekes nap volt, a lényeg viszont az, hogy a végére nagyon jól sikerült.
Nem tudom, hogy el tudjátok-e képzelni, de pontosan ugyanabba a helyzetbe kerültem, mint Ama és Zach... na jó, azért pár apróság nem egyezik. Mi rokonok vagyunk, nem LA, hanem San Francisco közelében lévő város, és persze nem Svédország, hanem Magyarország, de akkor is 9 óra az időeltolódás, ami mit ne mondjak nem kellemes... még nem sikerült igazán beszélnem vele, mert még csak most próbál berendezkedni, de várom már azt a pillanatot, amikor elcsípem skype-on a srácot. :)
Hm... bocsi, hogy untatlak Titeket. :$
Már itt is van a fejezet... jó olvasást! ;)
Puszilok mindenkit! ♥

"Hoppá!" vagy "Na végre!"?!

   Az előző fejezetek tartalmából: Amabel élvezi Delia és a két srác szeretetét. Zach valójában szívesen megfojtotta volna a szőkeséget, de uralkodott magán, és csak magában szitkozódik állandóan. Danny úgy látszik megfeledkezett Amáról, és átállt ténylegesen a szőke csapatba. Egyedül Ericet érintette meg az az igazsághullám, ami az újonnan jött amerikai lányból kibuggyant. Vajon mit fog tenni a hír hallatán? Egyáltalán tenni fog majd valamit? A semmittevésből rákanyarodva… vajon Molly elfelejtette a múltkori tűzriadós esetet Amabellel karöltve, vagy tervezgetik a bosszút?

/Eric szemszög/

       Ola - I'm In Love

   Utálom az amerikaiakat. Miért? Csak. Minek megindokolni?! Egyszerűen így érzek. Ez az egész banda egy rémálom – egy vicces, idegtépő, és kellemetlen rémálom. Az összes szereplője kikészít, pedig nem is ismerem régóta őket – igaz, még most sem igazán. Kezdjük Amabellel! Szellemnek nézett, oké, egy rajongótól nem is várok el többet. Elveszítettem miatta egy fogadást. Nem mutatja meg azt az egyetlen egy szobát - fogalmam sincs, hogy miért rejtegeti, de lemerném fogadni, hogy csak azért, hogy megőrjítsen. A mosolyával mindenkit levesz a lábáról, de csak én látom azt, hogy egy ugyan olyan boszorkány, mint Molly, csak nem gonosz hókuszpókusszal csalogatják áldozataikat csapdába, hanem valami teljesen mással, a szépségükkel.

   Tudom-tudom, egy kicsit lódítottam múltkor Ama kinézetének leírásán, de egyszerűbb azt mondani, hogy ronda, mintsem hallgatni Danny idióta mondatait, hogy meg kell szereznie és a többi. Igaz, hogy így sem úsztam meg, de legalább csak azzal piszkált, hogy kell neki, és szerencsémre nem bajlódott azzal, hogy lebeszéljen róla, hiszen nem is kellett, mert eloszlattam a legelején azt a gyanúját.

   Mindemellett nem csak ő van, aki az agyamra megy, hanem még három további ember, valójában Jasonnel és Deliával nincs semmi bajom, sőt, nagyon is szimpatikusak, csak az a Zach gyerek nem kellene ide. Egy igazi öhm… macsó, mocsok, hólyag? Melyik illik jobban rá? Az viszont biztos, hogy teljesen megőrjítenek a NEM barátnőjével. Ahhoz képest viszont eléggé egy hullámhosszon, és ágyban vannak. Még hogy ezek nem egy pár, na ne áltassanak, nem vagyok ennyire hülye!

   Tegnap is miután kiderült az igazság, és sikerült teljesen észhez térnem a kábulatból – mondhatni – nekiálltam egy kicsit veszekedni velük. Nem vertem nagydobra az egészet, kiabálás sem volt, szépen csendben beszélgettünk, csak a tekinteteink tudtak volna seregeket gyilkolni – meg persze egymásét. Miért nem lehet pillantással ölni? Habár nem vagyok vandál, és hidegvérű, egy ütés is megfelelne.

   Az úgy még rendben is van, hogy a sajtó előtt meg akarták mutatni ezt a ficsúrt Ama mellett, de hogy még Danny-t és engem is átverjenek?! Kész pofátlanság.

  Megvilágosodtam!

  Már a legelejétől arra ment ki a játék, hogy magába bolondítsa valamelyikünket éppen ezért nem tisztázta a dolgokat, mikor legelőször beszélt a barátjáról, mondhatta volna konkrétabban is, szóval átláttam a tervén, tehát semmi esélye véghezvinni. Danny-t pedig már nem is a barna, hanem a szőke nőszemélytől kell féltenem. Szegény ember hajlamos hamar szerelembe esni, meg persze kiszeretni is, amire példa volt minap is. Viszont most lehet, hogy a legmegfelelőbb alanynál próbálkozik.

   Á, inkább nem is foglalkozom velük, beleásom magam a munkába és majd csak akkor bújok elő, amikor a kezemben tartom a következő albumom nagy slágerét, vagy az összes dal stúdió változatát; lehet, hogy nem kellene ennyire előresietnem, bőven elég, ha lassan haladok, hiszen időm, mint a tenger, és rengeteg tehetségem van egy szám megírásához. Megyek és közlöm Molly-val tervemet, majd utána meglátogatom Miát is abban reménykedve, hogy ez idő alatt nem kell pizza mérgezésben meghalnom, na majd hivatkozom a szomorú rajongóimra, biztosan meghatom ezzel, sőt még a gyönyörű barna igéző tekintetemet is bevethetem. Ó jajj, azt hiszem, túl sok véleményt olvasok magamról.

   Valahogy sejtettem, hogy nem fogom a saját lakásában megtalálni, pedig jócskán három óra felé halad az idő, ilyen tájban kezdődnek azok az irritálóan sírós, rívós, szerelmes pillantásokban gazdag szappanoperák, amiket előszeretettel néz. Biztosan onnan szedi ezt a hatalmas szenvedélyt a bosszúk iránt is. Ki kellene őket tiltani az országból, mármint nem ezeket az érzelmeket, hanem a túlbonyolított változataikat.

   Van két lehetőségem, balra vagy jobbra menjek?

   Mivel már majdnem megszokássá vált, hogy Amabel lakása a főhadiszállás, direkt nem oda veszem az irányt, hanem a WOGreslet felé. Hatalmas nagy szerencsémnek köszönhetően mind a két lányt ott találtam. Mia nem rég érhetett haza, mert úgy futkosott a házban, mint egy eszeveszett őrült. Miután meglátott, felém is tett egy kört, kaptam egy puszit, és már tovább is állt. Molly pedig ugyan úgy, mint jó magam alig bírta szemét a lányon tartani.

-         Kész vagy már? – toporzékolt a volt barátnőm.

-         Hova mentek? – kérdeztem kíváncsian, mire M szólásra nyitotta a száját, de mivel nem úgy nézett ki, mint aki kedves mondatokkal szeretne bókolni nekem, gyorsan közbe szóltam. – Mindegy, nem érdekel annyira különösebben. Csak azért jöttem, hogy értesítselek titeket arról, hogy elbújok.

   Miát nem nagyon érdekelhette, még csak meg sem állt, viszont Molly… először mintha valami meglepettséget véltem volna felfedezni arcán, majd azt átváltotta a szomorúság, ami határozottan nagyon is szokatlan tőle, majd utolsó sorban a nagyon jól megszokott ördögi vigyor. Azt hiszem, most kell visszavonulót fújnom. Nagyon nem tetszik nekem ez a pillantás, kezdek félni tőle. Gyengeelméjű zavarodott hülye argentin sorozatok!

-         Megtudta? – fékezett le, majd hatalmas szemekkel barátnőjére nézett, közben pedig felém pillantgatott.

   Vajon mégis mit kellett megtudnom? Megőrülök! Nincs egy szabad, nyugodt percem sem, mindent felborít ez a perszóna. Állandóan rettegésben élek.

-         Már honnét tudta volna meg? Semmit sem sejt, csak fél valamitől… - a végét nem hallottam, mert suttogta, és közben még a száját is eltakarta. Na nem mintha tudnék róla olvasni.

-         Hahó Drágaságaim! Itt állok előttetek – mondtam teljes magabiztossággal, még akkor is, hogyha a bensőben teljesen forrt a vérem, persze nem a szerelemtől, vagy ilyen hóborttól, hanem a félsztől. Mit ne mondjak, megrémítenek. A háziasszonytól nem tartok, inkább a mellette álló nőszemély feszélyez.

-         Igen, tudom, látjuk – mosolygott rám, mire tőlem csak egy gunyoros fintor jutott az irányukba.

-         Nos, akkor én megyek is – indultam kifelé, de pont elállta az utamat az ajtón befelé csődülő sereglet.

-         Hova mész? – kérdezte Danny már majdnem mosolyogva.

   Tudom, hogy mindig jókedvű, főleg most hogy új célpontot talált, de most mi oka van erre? És nem csak ő furcsa, hanem mindenki, sutyorognak, összenéznek, nevetnek, és közben engem méregetnek. Basszus, valami nagyon nincs rendben.

-         Fel – adtam meg a tömör választ.

-         Most?

-         Ja.

-         Tévedsz, mert jössz velünk – közelítettek a csajok, majd két oldalról karon fogtak és elkezdtek kiterelni a barátságos környezetből.

       Angels and Airwaves - The Adventure

   Nem tudtam elszabadulni, előttem és mögöttem is emberek voltak, a mélygarázsba vittek. Csak nem meg akarnak verni és otthagyni? Erre a gondolatra felnevettem, de a kíváncsiskodó szempárokat elintéztem egy apró fejrázással. A kocsiknál beleütköztünk még Alexbe, Edinbe, és Kevinbe is.

   Mind a hárman végigmérték a két újabb női tagunkat, majd elismerően bólintottak egyet. Persze ezt a pipogya Zach is észrevette, éppen ezért kezét Ama derekára csúsztatta, Danny pedig vetett mindegyik szemébe egy pillantást, és azok már vették is az adást. Fogalmam sincs, miért röhögök magamban, de az a tény, hogy nem az övé, és bármikor elveszítheti, nagyon tetszik.

   Se szó, se beszéd nem kellett ahhoz, hogy elfoglalja mindenki a helyét. Összesen három autó indult útnak, mi vagyunk a töltelékek. Molly vezet, Kevin mellette, a két másik táncos pedig az oldalaimon. A többi utas száma magától értetődő kettő-ötös felállásban.

[Ama autójában: Amabel, Jason, Zach, Delia, Danny;
 Molly autójában: Molly, Eric, Alex, Kevin, Edin;
Miaék autójában: Mia, Will;
 elől mentek Miáék, mögöttük Mollyék, a sort pedig Amáék zárták]

   Az az igazság, hogy elmenekülhettem volna, de már megtanultam, hogy ha hagyom magamat, előbb túllépünk ezen az egészen, remélem nem találtak ki valami nagyon ütős dolgot. Nincs kedvem megsérülni.

   Körülöttem mindenki beszélgetett, de persze, semmi olyasmiről, hogy hova is tartunk, mit terveznek… hanem mindig lényegtelen dolgokat hoztak fel. Nem is nagyon figyeltem rájuk, el voltam foglalva a gondolataimmal. Miszerint próbáltam rájönni, hogy ezt a valamit mi alkalomból szervezték meg; lehet, hogy a tűzriadós esetért kapom? Na de abban Danny is részt vállalt! Miért csak én szívok?

   Komolyan? Milyen felállásban fog megtörténni ez az egész harc? Nem akarok veszíteni… és egyéb ilyenfajta gondolatok cikáztak a fejemben, mikor leparkoltunk Willék után egy parkolóban. Ez nem is probléma, inkább az zavart, hogy egy hatalmas vaskapu fölé ez volt kiírva: PAINTBALL FIELD. Nem tudom, milyen messze vagyunk Stockholm szívétől, de elég sokat jöhettünk, mert már nincs valami nagy mozgás, a környezet elég nyugodt, és már innét kintről is látszik, hogy hatalmas a tér. Biztosan nem fogjuk letudni pár perc alatt a véres - jelen esetben festékes – játszmát.

   Mindenki kiszállt a járgányokból, majd még mindig beszélgetve, és hangosan nevetgélve kinyújtóztatták elgémberedett végtagjaikat. Minden bizonnyal csak én voltam csendben, és Molly, de ő csak azért, mert eltűnt valahova. Gondolom elrendezi, hogy bemehessünk.

-          Oké, skacok! Hogy lesz a felállás? – kezdett megjönni a kedvem, még a végén jól sül el.

-          A terv szerint egy mindenki ellen – na bumm nekem. Ennyi erővel már itt a pályán kívül is ’megölhetnek’.

-          Szóval ellened játszunk? – vigyorogtam Alexre, pedig nagyon jól tudtam, hogy ki fog egyedül lenni. Vagyis… dehogy fogok egyedül játszani!

-          Ööö, srácok… - szólalt meg Delia elgondolkozva, majd pár másodperc múlva folytatta – én inkább Erickel leszek! – mondandóját tettekkel is palástolta, miszerint szembeállt a többiekkel az oldalamon.

-          Na indulhatunk? – ért vissza Molly. Mikor beszélt tenyereit összecsapta, majd megdörzsölte. Játékra éhes.

-          Főnök, baj van! – szalutált Kevin majdnem teljesen komolyan. Sandén okos kislány (azért arra vigyázzak, hogy ezt hangosan ki ne merjem mondani), csak körbe kellett pillantania és egyből elkerekedett a szeme, közben fejét is elkezdte csóválni.

-          Ha nincs jó indokod nem kegyelmezek – nézett az ellenszegülőre szúrósan, de azért a szemei csillogtak, tehát nem beszélt komolyan.

-          Tehetséges vagyok – és önbizalom hiány mentes.

-          Chh cicababa – lehet, hogy kevesebb, mint egy napja ismerem a csajt, de ilyet nem mertem volna mondani. Magamban már jót nevettem a lány reakcióján.

-          Na idefigyelj seggfej! Ha még egyszer egy elkényeztetett fruskához mersz hasonlítani, esküszöm, hogy letekerem a fejedet a helyéről! Világos? – Amabel totális ellentéte, ő csak lesütötte volna a tekintetét.

   Miközben fenyegetőzött, mutatóujjával Edin mellkasát bökdöste, aki a villámló tekintet miatt minden egyes szúrásnál egy lépést hátrált, majd csak egy bólintásra futotta tőle. Azt hiszem sikerült leszerelni. Hogy én milyen jól szórakozom ma! Lehet, hogy nem is lesz vészes a kivégzésem. Remélem.

-         Az én csajom! – ámult és bámult Danny. Vagy inkább álmodott, mert az úgy hitelesebb.

-         Csak szeretnéd Kékszemű! – kacsintott egyet a lány, de mégis tükröződött rajta a távolságtartás, viszont nem hiszem hogy kibírja a dereka beadása nélkül, látszik rajta, hogy bejön neki a srác. Hála az égnek! Fogalmam sincs mi ez a megkönnyebbülés, de jól esik. – Tehát, - nézett végig a szempárokba – azért leszek Saade-val, mert egy ember ellen nem élvezetes harcolni, szeretem a kihívásokat, és ő – mutatott rám – nem az. – Köszönöm szépen, ez igazán megtisztelő. Nemtetszésemet egy horkantással fejeztem ki, a többiek pedig dallamosan nevettek a szép napsütésben. Ahhoz képest, hogy már beköszöntött a szeptember, még mindig meleg van.

-         Én élvezném csak ellene is a harcot, de igazad van, Dé – blablabla Mr Izomagy.

   Megállapodtunk, hogy csinálunk két csapatot, szerencsére párosan voltunk, ezért nem kellett az erőviszonyokkal nagyon foglalkoznunk. Viszont! Amíg sikerült megalkotni a csapatot, mindenki összeveszett mindenkivel.

-         Én pont őt akarom levadászni, nem rakhattok össze vele! – nehéz volt rászednem magam, de jelen pillanatban egyetértek Zachkel.

-         Nem akarok Deliától külön lenni! – nem kis meglepetésemre a szőke szépség is helyeselt. Danny úgy látszik jó úton halad, és ha jól értesültem, nincs barátja, igaz, nem olyan rég szakítottak, de akkor sem foglalt. Ez viszont azt jelenti, hogy Amabel is teljesen szabad, vagyis lesz, miután a NEM barátja hazarepül. Ez engem miért is érdekel?! Túl nagy a hangzavar ahhoz, hogy gondolkodjak!

-         Mindenki befogja a pofikáját! – hördült fel a főgonosz. – Ide figyeljetek, ti nehéz felfogású banda… Ama és Eric nem lehet egy csoportban, ezért ők lesznek a csapatkapitányok. Négy lány van, ezért feleződünk. Én leszek Amabellel, csajok ti mentek Erickel. Danny már nem lehet Eric mellett Dé miatt. Zach megy Erichez. Will túlságosan szerelmes, engedélyezem, hogy Miáék csapatát alkossa. Javaslom Jasont Zach ellen. És már csak hárman maradtatok. Ki szeretne énekese mellett maradni? – ezt gyorsan lehadarta.

   Ha jól sejtem mindenki közbe akart szólni, de nem mertek. Pff milyen gyávák! Igaz, nekem sem tetszik túlságosan ez a felállás…

-         Én! – szólalt meg Edin; biztosan aggódik Delia előbbi kirohanása miatt.

-         Nem-nem, te csak maradj a másik csapatban – reagálta le az előbb említett.

-         Oké, akkor Kevin megy Erichez. Nincs apelláta, Gyerekek! Menjünk beöltözni, aztán már kezdhetjük is! – vigyorodott el Molly.

[Kék csapat: Amabel, Molly, Danny, Jason, Alex, Edin;
 Piros csapat: Eric, Mia, Delia, Zach, Will, Kevin]

   Nagyon remélem, hogy ez a védőfelszerelés csak azért van, hogy megelőzzük a bajt, nem pedig azért, mert annyira fáj az a lövedék. Annyi idő eltelt már azzal a veszekedéssel, és az öltözés sem öt percig tartott, hogy nem csodálkoznék azon, ha már a sötétség leple alatt érne véget a csata. Bízom abban, hogy én kerülök majd ki győztesen…

   Hm… milyen közelharcnak örülnék jobban? Ha Amával vagy Zachkel kellene megküzdenem? Nyilvánvalóan miből pasiból vagyok örülnék egy teljesen komoly, és végzetes harcnak, persze csak akkor, ha győzök.

-          Saade?! Készen áll a csapatod? – nézett rám kihívóan Amabel.

-          Szerinted? – villantottam rá ellenállhatatlan mosolyomat.

-          Nem úgy néz ki – kacagott fel. Nem értem miért gondolja azt, amit.

   Vettettem hátam mögé egy pillantást, majd teljesen átláttam a helyzetet. Teljesen ledöbbentem, ennél figyelmetlenebb embereket nem is kaphattam volna. Mia és Will teljes meghittséggel beszélgettek egymással, ha így folytatják, fél pillanat sem kell ahhoz, hogy mindketten kiessenek. Delia és Zach valamin vitatkoztak, és közben a tekintetük egy másikat figyelt, az említett emberek pedig Danny és Amabel, de a lány, közben Edinre is vetett pár gyilkos pillantást. Kevin figyelmét pedig egy kavics is el tudja terelni, szóval… nekünk befellegzett.

-         Srácok, egy kis odafigyelést, ha kérhetném! – kiáltottam rájuk, nagyokat pislogva néztek rám, majd vállukat megrántva elmormogtak egy „Oké!”-t.

-         Most már jobb a helyzet – kacsintott kedvesen az alattam élő lány. Miért kedves?! Ne legyen kedves, mert akkor elvárja, hogy én is az legyek. Ami totálisan abszurd, és hülye helyzet, mert nem tudok vele kedves lenni, hiszen ellenszenves, vagyis csak akkor, amikor nem kedves. Szeretem, ha kedves egy ember, de akivel haragban kell lennem, ne legyen az. Apropó, túl sok volt a kedves szóból.

-         Akkor… mindenki kap tíz perc egérutat, ez alatt kezetekre kössétek fel a kendőket, és ha kell, beszéljétek meg a stratégiát. A játék addig tart, amíg csak egy csapat tagjai vagy tagja lesz ’tiszta’ – mondta kihívóan, de mégis kedvesen. Már megint kedves! Torkig vagyok már vele!

   Egy kis szóharc után sikerült elérnem még a nagy veszekedés közepette, hogy a kék csapat helyett a pirosak lehessünk, hiszen az egy népszerű szín. Na meg jó emlékeket idéz, a Popular-os fellépési ruhám miatt.

   Hátra vonulót fújtunk, és belevetettük magunkat a rengetegbe; nem beszéltünk meg semmit, lényeg az ’életben maradás’, és az összetartás…

-------------------

Tudom, ez a fejezet nem lett valami hosszú, és nem is mondható tartalmilag eseménydúsnak, de remélem azért nem lett nagyon borzalmas...