33. fejezet - Az igazság

Sziasztok!
Megérkeztem, időben - ez el sem hiszem. :D
Nagyon szépen köszönöm azt a 8 darab kommentet, amit kaptam Tőletek! (Nemsokára válaszolok is rájuk.) Köszönöm a "tetszik" gomb lenyomását is! :))
Nagy nap ez a mai, hiszen a fejezetem eltörpül amellett a tény mellett, hogy ma van Eric Khaled Saade 22. születésnapja. Most valami szépet, okosat, és megindítót kellene írnom, de ehhez nincs valami sok tehetségem, ezért rövidre fogom.

Boldog Születésnapot Mr Popular!

Kezdjük a Melodifestivalen-nel, hiszen ha nem lenne ez a svéd műsor, akkor Ericet biztosan nem ismertük volna meg a 2011-es ESC-n, ahol a harmadik helyezést érte el - és csak egy svéd énekes lenne, aki próbálna ismertté válni. Emlékszem, sokan fel voltunk háborodva, mert Eric megérdemelte volna az első helyet. De ez most már csak a múlt, hiszen Eric hihetetlenül feltört Európában, rengetegen imádjuk, teljesen oda vagyunk a számaiért, elhomályosult szemmel nézzük, ha valami jó dolgot tesz, vagy nevetünk rajta, amikor fáradt és a twitter közelében van. :D

Ne felejtsétek el, ma, tehát 2012. október 29-én, délután 5 órakor "Hungary Wishes Happy Bday To Eric" trend Twitteren! ;)
A képeket köszönöm szépen az Eric Saade Magazinnak! :)

Azt hiszem köszönettel tartozunk Eric szüleinek, és persze Fredrik Kempe-nek azért, mert megírta a Popular-t, és mindenkinek, aki segített Ericnek kiemelkedni nem csak Svédországban, hanem az egész földrészen. :)

Az igazság

        (Eric Saade - Marching /In The Name Of Love/ - a feltöltés előtti pillanatban vettem észre, hogy a szám tökéletes az egész fejezethez, szóval... jó olvasást kívánok!)

/Mike szemszög/

       

-          Csajszi, azt hiszem most tényleg nagy hasznát vesszük annak, hogy távkapcsolatban élsz – kacsintottam Amára, miközben a kezembe nyomta a még friss pattogatott kukoricát.

-          Na ugye? – huppant le mellém, de nem találta a helyét, és végül törökülésben kötött ki, ezáltal térdét belemélyesztette combomba. Nem volt kellemes érzés, ezért kicsit taszítottam rajta, amiért fel is kapta a vizet, de kiengesztelésképpen megdobáltam egy-két sós finomsággal. Az első darabokat még rossz szemmel nézte, de rájött, hogy ez milyen jó móka, ezért bekapcsolódott a játékba.

-          Hagyjátok abba! Azt valakinek össze is kell majd takarítania! Amabel, szólj már rá! Nem azt mondtam, hogy dobáld meg, hanem szüntesd meg a dobálást! – szólt ránk ingerülten nőverem. Habár, több, mint a felét nem hallottam az utasításából, mert elnyomta a szavait a nevetésünk, sőt, nem is a miénk, hanem az, amit Will levágott; tényleg bele fogok egyszer halni a látványába, nem is az a vicces, ahogyan nevet, hanem, hogy mennyire nem bírja abbahagyni a rajtunk való szórakozást, miközben mi majdnem megöljük egymást a szénhidrát darabkákkal, addig ő szépen próbálja eszegetni a saját táljában lévőket, már amennyire sikerül neki, hiszen a harcunk alatt ő az oxigént kapkodta, nem pedig a popcorn-t.

-          Mikor jön már Eric? – kérdezte Molly unottan felpillantva az egyik magazinjából.

-          Még nem most – próbáltam válaszolni, de az előbbi csata leszívta az erőmet, és még mindketten nehezen vettük a levegőt, és ha ránk tört az emlék, mindketten, ó, elnézést, mindhárman felnevettünk, ilyenkor a lányok csak megforgatták a szemüket, na jó, ezt nem láttam, mert a hátunk mögött ültek, de biztos vagyok abban, hogy így történt.

   Még csak egy hete költöztem be a házba, de már úgy érzem magamat, mintha a kezdetektől fogva itt élnék velük. Eddig mindenkivel nagyon jó kapcsolatot ápoltam, különösképpen Miával, de mióta itt lakom, Amával nagyon közel kerültünk egymáshoz. Senki se értse félre, csak barátok vagyunk, hiszen én boldog párkapcsolatban élek már harmadik éve a barátnőmmel, Layla-val. Igaz, hogy ezt sokan tiniszerelemnek hívják, de ez a mi esetünkben nem igaz, mindketten nagyon mélyen szeretjük egymást. Ezt pedig honnan tudom? Hihetetlenül őszinték vagyunk. Minden apró kis dolgot megosztunk egymással. Persze róla Eric nem tud, hadd éljen csak abban a tudatban, hogy béna vagyok, ezért nincs barátnőm, pedig az a helyzet, hogy Danny is, és ő is sokkal nyomorultabbak, mint én. Nekik nincs barátnőjük – vagyis nincs igazi barátnőjük, mert hát Molly csak a világ előtt az, a magánéletben nem; Danny… őt nem kell bemutatnom-, nekem van. Eric még akkor sem vallaná be valakiről, hogy teljesen beleesett, ha azt rajta kívül már mindenki más tudja – ami ugye most is eléggé nyilvánvaló – Danny pedig minden második lányba halálosan beleesik. Ezek azért eléggé nagy különbségek.

Még most is elfog a nevetés, ha visszagondolok az első perceimre ebben a lakásban:

-         Mi még nem ismerjük egymást – különös. Miért nem szólt nekem senki sem arról, hogy új szerzemény van a házban? Főleg, hogy ennyire jóban vannak… – Mike Woll Oliver vagyok, Mia testvére.

-         Örülök, hogy megismerhetlek Mike, Amabel Maynet, Mia szomszédja – válaszolt angolul. Szegény biztosan nem értette az előbbi mini párbeszédünket a többiekkel. Saade ezt elfelejtette mondani. Viszont, mit csinál itt egy angol anyanyelvű lány?

-         Megismételjem, amit az előbb mondtam? – engedtem el a kezét, miközben mosolyogva tettem fel a kérdést.

-         Semmi szükség rá, nevedből rájöttem, hogy ki vagy – kínált hellyel, majd miután mindenki visszaült, rám zúdítottak egy csomó kérdést, kivéve Amabel, mert ő a helyiséget pásztázta szemeivel.

   Még mielőtt válaszolhattam volna a lányoknak, rájöttem, hogy kit keresett az angol, vagy amerikai lány – majd rá kellene kérdeznem, hogy pontosan tudjam -, mégpedig nem meglepő módon Eric Saade-t. Mikor észrevette, hogy az egyik ajtó előtt áll, szépen felpattant, és elkezdett a srác felé közelíteni, mellkasa előtt karba font kézzel. Az arcát nem láttam, de Eric elképedt arckifejezéséből következtetve biztosan egy gonosz mosoly játszott az arcán.

-          Nocsak, nocsak, mit csinálsz te itt, Eric Saade?- állt meg előtte egy lépéssel.

   Közben a még mindig ülő lányokhoz fordítottam a fejemet, rá akartam kérdezni, hogy mi folyik itt, de csak sunyin mosolyogtak, ezért gondoltam inkább megvárom a végét.

-          Behoztam a haveromat, ez olyan nagy baj? – rántotta meg a vállát. Miért érzem úgy, hogy ezek ketten nem igazán szívlelik egymást?

-          Nem, sőt, örülök is, de most konkrétan arra gondoltam, hogy mit keresel a Sa… akarom mondani, ezelőtt a szoba előtt? – hm? Ebből nem értek semmit sem, mármint, most szerintem nem az angoltudásommal van gond.

-          Milyen szoba? – vonta össze szemöldökét. – Kérlek, Amabel, mutasd meg!

   Természetesen, vagy nem természetesen, de a lány nem mutatta meg neki – habár én is kíváncsi vagyok, hogy mi olyan fontos benne, amiért nem leshetünk be, és hogy Eric mennyire kíváncsi rá. Megragadta a srác kezét, akinek csak egy kis nyüsztölésre volt szüksége, hogy meginduljon, és lehuppanjon mellénk a kanapéra. Ezután kicsit ronda szemmel méregetett engem, amit egyáltalán nem értek, de legalább nem áll ott az ajtó előtt, mint egy kidobó ember – habár oda még kellene gyúrnia egy kicsit, inkább jó sokat.

   Miután a hét folyamán leültünk beszélgetni, teljesen megvilágosodtam, és rájöttem, hogy akkor, azon a napon miért nézett rám összeszűkített szemmel a csávó. Persze nem mondta ki, és nem is fogja, mert ahhoz teljesen ügyefogyott, de tetszik neki a lány, és mivel ezt nem árulja el senkinek sem, arra következtetek, hogy nagyon tetszik neki. Most pedig féltékeny rám, teljesen feleslegesen, de nem baj, legyen csak az, talán majd egyszer úgy ébred fel, hogy rájön, hogyan is érez valójában.

-          Ha nem Eric lesz a következő fellépő, hazamegyek és alszom – sétált oda hozzánk Molly, de amikor meglátta a szétszórt pattogatott darabkákat, tovább ment, és inkább az üresen álló fotelba ült le.

-          Van plusz két szobám, ha gondolod, az egyiket elfoglalhatod – kacsintott rá Amabel.

   Mellette úgy érzem magamat, mintha megtaláltam volna a lelki társamat. Nem, várjunk csak! Ez így nem jó. Ama inkább az ikertestvérem, ez a kapcsolat kicsit sem szerelemtől fűtött, inkább az együtt töltött idő elpazarolásának a semmire, leginkább vicces dolgokra; persze azért mégis csak egy hete ismerjük egymást – pedig többnek érzékelem -, ezért biztosan változni fog majd az egymáshoz való viszonyunk; és mi eközben egyre közelebb kerülünk egymáshoz, remélem, addig Ericet megeszi a sárga szemű szörnyeteg.

-         Mia, fogadjunk! – már csak ez hiányzott. Eszement népség, és akkor még csodálkoznak, ha veszítenek, és valami hülyeséget kell csinálniuk.

-         Oké, benne vagyok! Miben? – ő is ugyan azt játszotta el, mint Molly percekkel ezelőtt, kivéve azt, hogy mivel nem volt már üres ülőalkalmatosság, Will-et lepaterolta az előttünk elterülő vastag szőnyegre, pedig Molly mellett még simán elférhetett volna. Ebből is látszik, hogy a nővérem sem teljesen tiszta lélek, tud gonosz is lenni, de én még akkor is imádom őt.

-         Fogadjunk, hogy Ericen nem lesz rajta a kesztyűje.

-         Kizárt, ragaszkodik ahhoz a kiegészítőhöz.

-         Igaza van Amának, habár nem tudom, ezt honnan tudod – kacsintott az előbbi felszólaló lányra.

-         Hát… - emelte meg vállait – rajongó volnék, vagy mi – mosolyodott el, közben pedig még el is pirult.

   Aha, rajongó. Egy teljesen szerelmes rajongó. Hiszen mi másért áramlana az arcába ez a sok vér? Ideges, mert tudja, hogy ezt csak akkor mondhatja ki, ha Eric nincs a közelében. Mert ha esetleg az ő társaságában hangoztatni ilyeneket, felmerülhetne az az eset, hogy a srác észreveszi, hogy ez nem csak rajongás, és a reakciója nem lenne más, mint a közömbösség. Persze mi kívülállók tudjuk, hogy ez nem történne meg. Kicsit összezavarodna, de a sok agyalás után rájönne, hogy ez – ő - tetszik neki, és talán – ha lenne egy kis esze, akkor – lépne valamit az ügy boldog végkimenetelének érdekében.

-         Szóval, ha biztos vagy a dolgodban, Mia, akkor akár fogadhatnánk is – vigyorgott Molly. Szerintem valamiben sántikál, vagy lehet, hogy sántikált?

-         Kérem a téteket, hölgyeim! – ha már játsszunk, élvezetes legyen a nézők számára.

-         Oké… ha nem lesz rajta kesztyű, akkor egy egész héten keresztül főzöl rám, Mia. Reggeli, ebéd és vacsora – mit is mondjak erre? Tutira a lustaság beszél a lányból.

-         Legyen, de ha lesz rajta, akkor ugyan ez lesz, csak akkor te kényszerülsz majd a főzésre – tökély. Vagy így, vagy úgy, de mindannyian jól fogunk lakni.

-         Használhatjátok a konyhámat, akkor legalább nekem sem kell főzőcskéznem – mosolygott vidáman Ama is. Úgy látszik, mind a ketten hasznot akarunk húzni a lányok fogadásából.

-          Miért is ne? – egyeztek bele. Majd elkezdték szuggerálni a kivetített képet. Látszik, hogy nem szeretik a várakozást.

-         Amúgy, szerintem kalap is lesz rajta – miközben mondta Mia, szemét nem vette le a falról, Molly-val egyetemben.

-         És ezeket ti honnan tudjátok? – kérdezte Will. Sógor, ez egy nagyon jó kérdés.

-         Múltkor volt egy fogadásunk – na ezen már meg sem lepődöm - , és nyertem, ezért kalapot kell hordania nyilvános szereplésekkor.

-         Miben nyertél? – kérdezte Molly. Mia Amára pillantott, majd vissza a kérdezettre, és elkezdte a mesélést.

-         Ugye Ericnek mindent beszámoltam Amabelről, és miután vége lett a turnénak, a hazaérkezése előtt, amikor beszéltünk, felmerült bennünk az a kérdés, hogy mi lesz, ha meglátja, vajon mit fog csinálni? Mert ugye tudjátok, hogy Ama először szellemnek hitte Ericet… - Mia aranyosan mosolygott, Molly vigyorgott, Will próbálta jókedvét leplezni, habár nem értem, minek. Amabel kínosan húzta felfelé száját, közben pedig pironkodott. Én pedig:

-         Te szellemnek nézted Ericet? – törtem fel. Ez. Hihetetlen. És vicces.

-         Ne piszkálj miatta – sziszegte a szavakat. – Amikor ideköltöztem, még teljesen bele voltam zúgva szerencsétlenbe.

-         Miért, most már nem vagy? – vágtam vissza.

-         Úgy nézek én ki? – kontrázott rám.

-         Igen – nyújtottam ki a nyelvemet, de azon nyomban vissza is húztam, és arra koncentráltam, hogy a nemsokára nekem eső párnát sikerüljön elkapnom.

-         Na szóval… Eric arra voksolt, hogy elájulsz, én pedig ugye ellene. Mivel én nyertem kalapot kell hordania, nem pedig Mike-nak barátnőt keresni. Bocsi Öcsi, de még mindig nem tud Layla-ról – legyintettem egyet, majd mély gondolkozásba estem.

   Lehet, hogy erről a két emberről könyvet kellene írni? Persze nem vagyok író, habár, ha kell, tudok a szavakkal bánni. Ha most elkezdem, vajon meddig fog tartani? Vége lesz ennek egyáltalán? Meddig húzzák ennek a kapcsolatnak a létrejöttét? Miért ilyen vakok mindketten? Rengetek kérdés, de választ nem kaphatok rá. Legalábbis még. Mert talán egyszer benő a fejük lágya, és nyíltabbak lesznek egymás irányába. Az biztos, hogy szép párt alkotnának… és visszatérve a történtek leírásához, nem is rossz ötlet. Már annyi minden történt ez idáig, és még így sem volt lényeges előrelépés, hogy ha ennek neki futok, fel kell kötnöm a gatyámat, nem lesz könnyű dolgom. Viszont az életben semmi sem egyszerű, főleg nem a jó dolgok.

   Merengésemből Molly halk sikolya zökkentett ki, tehát Eric jön.

-         Ott a kalap! – vigyorodott el Mia.

-         Napszemüveg?! – képedt el Ama.

-         Mi a szösz?! Az hogyan lehet rajta? – csattant fel Molly.

-         Ha jól látok, és biztos, hogy jól látok, Molly te fogsz minket ellátni kajával – mondtam ki a nyilvánvalót.

-         Csitt, Mike! Nem értem. Annak a kesztyűnek most az ágya alatt lenne a helye, mit keres a kezén?

-         Miért lenne ott? – néztünk rá kíváncsian. Én tudtam, hogy valamiben sántikál, csak éppen most rosszul sült el.

-         Mert én oda raktam, de áh, hagyjuk. Nem éri meg idegeskednem, viszont hogyan találta meg? Amilyen lusta, sohasem szokott az ágy alá nézni. Mi változott azóta? Egy kesztyű miatt csak nem forgatja fel az egész lakást! – ahhoz képest, hogy nem érdekli, egész kitartóan szipolyozza szegény srácot.

-         Kit érdekel most a kesztyű? – szólt bele Ama. – Mi a csudának van rajta az a szemet eltakaró cucc? – nézte haragosan a műsort.

-         Azt hiszem pontosan ezért – van egy olyan érzésem, hogy nem hallotta, amit mondtam.

   A két svéd lány cinkosan összemosolyogtak, Will csak a szemét forgatta, én pedig még mindig nem értem, hogy miért kínozzák magukat és/vagy egymást. Amikor Eric levette a szemüveget, Amának tátva maradt a szája, már azon sem lepődnék meg, ha kicsorogna a nyála. Ennyire odalenni valakiért, és nem vallani be? Ez szerintem bűncselekmény. A fellépés hátralévő részében volt, aki dünnyögött és forrt a haragtól, valaki mosolygott, közömbös volt, és a legdurvább, aki majdnem szétégett belülről – persze nem a dühtől.

   Csendben voltunk. Percekig. Csak a telefon csörgésének zaja törte meg a szokatlan állapotot.

-          Én nem beszélek vele – tartotta el magától a telefonját Molly.

-          Add csak, majd én – nyúltam a készülékért. Biztosan nem velem szeretne beszélni Eric, de az arcokon körbenézve, én vagyok a legmegfelelőbb erre a feladatra.

-          Helló! – fogadtam el a hívást.

-          Hé, Öcsi! Miért te vetted fel? – kérdezte kíváncsi hanglejtéssel, persze svédül.

-          Molly túl mérges, Mia túl boldog, Ama pedig túlságosan szét van esve.

-          Baj, ha ezeknek nem tudom az okát? – hangjában éreztem a vidámságot, de az idegesség is kihallatszott. – Na, milyen voltam?

-          Eric kérdezi, hogy milyen volt. Vélemények? – Molly gyorsan elhadarta, majd visszatért mérges tevékenységéhez. – Molly szerint nem volt tökéletes, még mindig nem veszed jól a levegőt, a tánc úgy ahogy elment, viszont Jess túlspilázta…

-          A srácok szerint is? – vágott közbe.

-          Alexék nincsenek itt. Miának tetszett, csak mosolyog – habár ezt lehet, hogy a győzelmének kellene betudnom – Amának nagyon tetszett, nem figyelt a technikákra, csak a show-ra – remélem ezzel nem árultam el a lányt, de meglehet, hogy azzal jót tennék.

-         Nincsenek? Pedig azt mondták, hogy benéznek, na mindegy. Mondd meg Molly-nak, hogy köszönöm – na ez már nem hangzott valami vidámnak, inkább feszülten szomorkásnak.

-         Mit köszönsz? Azt, hogy lepontozott? – az emlegetett szamarak mindig megjelennek. Danny, majd Alex rontott be a lakásba. Elkéstek.

-         Azt, hiszen legközelebb már jobb lesz.

-         Hé Eric, kérdezhetek valamit? – nem vártam meg a válaszát, még a végén nemet mondana. – Minek volt rajtad napszemüveg zárt, sötét helyiségben?

-         Tudod Mike, ha valamit nem látnak a csajok, és akarják, de várniuk kell rá, nagyobb robbanás lesz. Szerinted bevált? – a még mindig mozdulatlan, de vigyorgó lányra néztem, és nem tehettem mást, mint helyeselni.

-         Abban biztos lehetsz.

-         Most mennem kell, holnap érkezem. Szia! – nem várta meg, míg elköszönök, biztosan megrohamozták a rajongók, vagy a firkászok.

-         Ebbe meg mi ütött?  - huppantak le mellénk a fiúk.

-         Szerelmes – válaszoltam Alexnek.

-         Belém? – kérdezte izgatottan Danny.

-         Nem – válaszoltunk egyszerre a táncos sráccal.

-         Még – állt neki ő is durcázni.

-         Na jó, mi a baja mindenkinek? – nézett végig az arcokon.

-         Elveszített egy fogadást. Szerelmes. Elfogyott a pattogatott kukoricája. Megnyert egy fogadást – mutattam végig rajtuk.

-         Ó, micsoda problémák. Gondolom Ericet lekéstük. Van kajátok?

-         Molly, van kajánk? – bosszúsan rám nézett, majd szívott egy kis levegőt, és megszólalt:

-         Rendeljetek valamit! Mi vagyok én? Valami pincérnő és szakács egyben? – csattant fel. Én pedig megadtam neki a kegyelemdöfést.

-         Egy hétig az leszel – erre még Mia is jobban elmosolyodott, és Ama is feleszmélt kábulatából. Will-t szerintem az étel gondolata villanyozta fel.

-         Miről maradtunk le? – kérdezte Alex felvont szemöldökkel.

   Mi pedig mindent elmeséltünk, az elejétől a végéig.

   Szerencsére Alexxel egyetértünk Erickel és Amával kapcsolatban, és természetesen szurkolunk nekik.