38. fejezet - Születésnap

Sziasztok! :)
Ez az első bejegyzés 2013-ban, még meg kell szoknunk, remélem szerencsés éve lesz mindenkinek, és nem hagyatkozunk a babonákra... <3

BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK MINDEN KEDVES OLVASÓMNAK! 

Jön a fejezet is, ami kicsit hosszabb, mint szokott lenni, ámbár nem biztos, hogy elnyeri a tetszéseteket, ezért is szeretném kérni, hogy írjátok le a véleményeteket, mert egy külső szemlélő általában többet lát, mint egy bennfentes.
Az előző komikra perceken belül válaszolok, hihetetlenül köszönöm őket! :))

Születésnap

       The Carbonfools - Birthday

   Születésnap. Mindenki valamilyen szinten ünnepléssel tölti, de vajon miért? Mit ünnepel? Azt, hogy egy évvel idősebb lett, vagy azt, hogy vannak, akik gondolnak rá, szeretik őt, és vele együtt élik meg ezt a napot? Eric Saade-val sincs másképp. A terv az volt, hogy Amabelnél – a megszokott felállásban – tartanak egy vacsorát, ahol részt vesz mindenki, aki csak egy kicsit is számít. A srác a mai nap jött haza, családjával töltötte a hétvégét, ahol nem meglepő módon be nem állt a szája. Na de vajon miről, vagy inkább kiről tudott ennyit csacsogni? Véletlenül nem egy bizonyos Amabel Maynet áll a derültsége és egyben bosszúsága mögött? Dehogynem, és ezt mindenki pontosan tudja a szóban forgó lányon kívül. Vajon mikor sikerül kinyitniuk a többieknek a szemét? Mikor fog tisztán látni? Talán a mai vacsorán, ami nem a megfelelő kerékvágásban fog lezajlani? Bármi megtörténhet ezen az éjszakán, hiszen ez Eric napja, ma őt ünnepeljük.

-         Szia, Eric! – mosolyodott el Amabel, amikor a liftből kilépve észrevette Eric értetlen arcát, aki ha jól látta, pontosan akkor jött ki a lakásából.

-         Szia! – miért van az, hogyha meglátja a lányt, akarata nélkül is mosolyra húzódnak az ajkai? Mit tett vele, milyen mágiát használt az elbűvölésére? – Többiek hol vannak? – mutatott hátra a válla felett.

-         Mi az, hogy hol vannak? Te most szívatsz, ugye? – kacagott fel, de amikor rápillantott a srácra, azon nyomban el is hallgatott, túl komolynak tűnt, az arcán nem tudott leolvasni semmi mást a zavaron kívül.

-         Menj, nézd csak meg – rántotta meg vállait, majd lazán odament az ajtóhoz és kitárta azt. – Na mit gondolsz? – nem lehet azt mondani, hogy a hangjából nem lehetett kihallani a keserűséget, bántotta, hogy nem lelte ott a sündörgő lányokat. Mi lesz a vacsorával?

-         Segítesz kitekerni Molly nyakát? – Amabel nem értette a helyzetet, pár órával ezelőtt itt volt Molly és Mia is, előszedték a hozzávalókat a vacsorához, vígan beszélgettek, de közben az egyik lány a fejéhez kapott, mert eszébe jutott az, hogy elfelejtette megvenni Eric kedvenc borát, ezért kiosztotta a lakás tulajdonosának ezt a feladatot. Amabel a vásárlás alatt végig szitkozódott, nem értette, hogyan lehet, hogy egyik boltban sem talált olyat, amit felírtak neki. Végigjárta az üzleteket, közben állandóan a telefonon lógott és mérgelődött, Molly pedig csak nyugtatgatta, és mondta, hogy akkor éppen merre menjen körülnézni. Játszottak vele, kihasználták, de mire ment ki ez a félrevezetés?

-         Előbb tekeri ki ő az enyémet, mint én az övét – horkant fel Saade, Ama pedig nem tehetett róla, felnevetett, azt gondolta, hogy nagy esély van arra, amit a fiú most mondott, de azért mégsem fog ez megtörténni, nem hagyná, ahhoz már túlságosan szereti Ericet, megvédené. Ezt ő maga is elismeri, de hogy ki is mondja? Nos arra talán először Eric szerelmi vallomására lenne szükség. De vajon az segítene fellendíteni az önbizalmát? Hiszen Eric mégiscsak egy sztár Svédországban.

-         Az meglehet – bólintott egyet még mindig mosolyogva. A telefonját a kezében tartotta, tárcsázta Molly-t, már csak arra várt, hogy válaszoljanak neki a vonal túlsó végéről.

-         Kösz, a biztatást – vágódott le a kanapéra. Most, hogy nincs senki sehol nem mindegy, hol tölti a szülinapját? A saját, vagy Amabel ülőalkalmatosságán?! És az biztos, hogy az utóbbi lehetőség jobban tetszik neki, hisz’ akkor azzal lehet, akit nagyon kedvel, sőt talán már szeret.

-         Bármikor – fordult a srác felé, de mivel háttal volt neki, ennyiben is hagyta. Megértette, hogy Eric most egy kicsit magába szeretni roskadni, de nem fogja sokáig ilyen hangulatban hagyni, csak előtte gyorsan lerendezi Molly-t. – Na végre, Molly, hol a csudában vagytok? Nem itt kellene lennetek? Megőrülök! Így mi lesz a vacsorával? – jó kis monológot levágott, még csak megszólalni sem hagyta a svéd démont.

-         Neked is szia! – válaszolt Molly lezseren.

-         Molly! – Amabel fojtott hangon szólt a lányra.

-         Bocs. Izé, mi Miával éppen… moziban vagyunk – kis habozás volt a vonal túlsó végén, úgy tűnhetett, mintha csak most találta volna ki ezt az alibit, pedig nem így volt, mert tényleg egy filmre ült be a két lány, csak éppen, annyira büszkék voltak magukra, hogy gondolkozni is elfelejtettek.

-         Moziban? – ugrott Amabel hangja egy, vagy lehet, hogy két oktávot. A lényeg, hogy még hallották az emberek is, tudniillik a kutyáknak kifinomult hallása van. A lány elszámolt magában háromig, közben nagy levegőket vett, szippantott utoljára egy nagyot, majd már majdnem suttogva folytatta. – Oké. Majd holnap találkozunk. – Sikerült nyugodtnak hallatszania, pedig egyáltalán nem volt az, viszont semmit sem ért volna el azzal, hogyha elkezd őrültek módjára kiabálni, a helyzetet így sem, úgy sem tudta volna megmenteni. Na de most mi lesz? – Eric! – halkan mondta, szégyellte magát, hogy a lányok cserbenhagyták. Nem tudta felfogni, hogy ez egyáltalán lehetséges volna. Most csalódott mindenkiben.

-         Tessék? – emelte fel kezeit fejéről, sőt, még fel is emelkedett, hogy Amára pillanthasson. – Hallod ezt? – csattant fel kicsit élesebben, mint ahogy azt Ama és ő saját maga gondolta volna, le volt lassulva, fáradtnak érezte magát és teljesen kiszolgáltatottnak.

ACDC - Highway To Hell

-         Mit? – nézett Ama értetlenül, de azért mégis fülelt. Halkan, éppen hogy, de meghallotta, amit a srác is. Érdekes, ő alig, Eric pedig egyből észrevette a felcsendülő akkordokat. – Ó, ACDC, imádom – mondta félszegen mosolyogva a lány.

-         Tényleg? – most a popsztár nézett érdeklődve.

-         Ezt a számot legalábbis, tudod, Iron Men, ki ne szeretné Robert Downey Jr.-t? – vigyorgott most már az amerikai szépség.

-         Értem – biggyesztette le ajkait, nem értette ezt a nagy cécót, a színész körül. A csajok megőrülnek érte, pedig öreg, és még csak nem is helyes. Hozzám nem ér fel, gondolta magában. Tudta, hogy ezeket a kósza gondolatokat magában kell tartania, különben újra kirobban egy vita közte és a leendő barátnője között, amiket határozottan szeretett, de most nem érezte magát annyira fittnek, hogy szembeszálljon vele. Egy csata elveszítése pedig nem vonzotta.

-         Hé! Zene! – tért észhez, majd amilyen lassan realizálódott benne ez a tény, olyan gyorsan iramodott fel a hangok irányába. Eric is gyorsan fogta magát, és utána ment, ki nem hagyta volna a műsort, lehet, hogy ő most nem szívesen veszekedett volna a lánnyal, de egy jó kis mókáról semmi pénzért nem mondott volna le. – Mike Woll Oliver! – robbant be az említett szobájának ajtaja. Eric már sunyin mosolygott, kicsit sem mondható együtt érző figurának.

-         Amabel Maynet, minek köszönhetem kísérettel felöltött látogatását? – Eric felhorkant.

-         Mi van, felcsaptál a sógorodnak? – Ama bosszúsan nézett rá, de ezekben a pillanatokban mindenkit ilyen tekintettel áldott volna meg.

-         Mike, hol vannak a többiek, oké, a lányokat tudom, bárcsak ne tudnám, de oké. Hova mész? – vágta kezeit csípőre. Eric jól szórakozott rajta, közben megállapította, hogy még ilyen dühödt állapotban is aranyos, szóval az ő eddigi kárörvendő mosolya áttért valami bárgyú vigyorra. Mike ezt észre is vette, de nem törődött vele, tudta, hogy a szerelem megbolondítja az embereket és ez alatt még a híres Eric Saade sem kivétel, habár pont ő lenne kivétel? Fel is nevetett a gondolatra. – Te most kinevetsz? – nézett rá szúrósan a lány.

-         Téged? Dehogy. Őt? – mutatott Ericre. – Naná.

-         Baj, ha nem értem? – sóhajtott fel lemondóan. – Jól van, ha már te is elmész, mi mit csináljunk? – huppant le a kék, puha ágyra.

-         Nem tudom – vonta meg vállait, majd lenézett a pittyegő telefonjára. Eric eközben nekitámaszkodott az ajtófélfának, egyik lábát pedig átvetette a másikon, és érdeklődve figyelte az eseményeket, melyek abban a pillanatban teljesen unalmasnak tűntek. – Nézd meg az sms-eidet – adta meg Mike a válaszát a nemrég feltett kérdésre.

-         Minek? – pillantott a srácra a plafon folytonos bámulása helyett. A fiú nem válaszolt, csak legyintett egyet, ezzel ösztönözve a lányt.

-         Eric, úgy néz ki, minket átvertek – pillantott fel a készülékéből, és szavait egyenesen Mr Popular felé intézte, aki érdeklődve figyelte a lányt.

-         Most már mehetek? – toporzékolt türelmetlenül Mia öccse.

-         Hova? – kapta rá tekintetét Eric.

-         Randira.

-         Hogy hova? – hökkent meg.

-         Jól hallottad – válaszolt vigyorogva. Amabel meg csak tátott szájjal figyelte őket. Tudta, hogy egyszer fény derül a titokra, amit Mike oly sokáig őrzött, de nem gondolt arra, hogy pont az egyik legérzékenyebb napon fogja az orra alá dörgölni.

-         Randira? – hápogott  a szülinapos.

-         Igen – vigyorgott gonoszul. Ama elsápadt, szeretett volna eltűnni. Szuper, most pátyolgathatom Eric letört lelkét, gondolta magában.

-         Hogyan? – kérdezte hatalmas szemeket meresztve. Ama pedig annak ellenére, hogy semmi érdekeset, vagy zavarba ejtőt nem mondott az énekes, elpirult. Szerette a szemeit, szerette Ericet.

-         Hát, hogy is mondjam? Várj, a kérdést nem értem! De azért mondom… van egy lány, van egy fiú, akik megismerkedtek, találkozgattak, majd elkezdtek együtt járni, már egy jó ideje tart ez az állapot, és mivel a szerelmes srác nem szeretné megvárakoztatni szíve választottját, szeretne elindulni – és az utolsó szava kimondása után meg is indult.

-         Na gyere! – fogta meg Eric karját Ama, majd elkezdte maga után húzni. – Nehogy már emiatt legyen rossz kedved – mosolygott rá kedvesen. – Gondolhattad volna, hogy egyszer bekövetkezik ez is – beszélt hozzá megértően és élénken. Fel kell őt dobnia.

-         Azt hittem, meleg – mondta szárazon.

-         Nem, ezt most nem mondod komolyan, vagy igen? – pillantott rá kérdőn, miközben gépiesen sétáltak le a lépcsőn.

-         Ha nem figyelsz a lábad elé, elesel, és húzol engem is magad után – mondta kicsit vidámabban, de ebben a tényben mi mulatságosat vélhetett?

-         Legalább puhára esel – engedte el a kezét, ezzel a tettével elismerte, hogy még a végén tényleg úgy fognak járni.

-         Az biztos – léptek le egyszerre az utolsó lépcsőfokról.

-         Elmentem – nézett rájuk Mike.

-         Látjuk – forgatta meg szemeit Eric.

-         Savanyú a szőlő Saade? – kérdezte gúnyosan.

-         Ne szekáld már! – szólt rá Amabel.

-         De még mennyire – bosszúságát a kanapén kiterülve szerette volna véghezvinni, de most szívesen kihasználná a helyzetet, látja, hogy Ama hogyan néz rá; és most már csak ketten maradtak. – Kapok egy ölelést? – tárta ki karjait, a lány megtorpant, kíváncsian nézett rá, majd miután mérlegelte magában a helyzetet, kicsit elpirult és lesütötte a szemeit egy pillanatra. Eric türelmetlen volt. – Kapok egy ölelést? – kérdezte most már kétségbeesetten.

-         Miért is ne? – kérdezte inkább saját magától, mint az ölelésre várótól. Elindult felé, majd mikor már a kitárt karú sráchoz ért, belesimult a karjaiba. Tetszett neki az érzés, mindkettejüket melegséggel töltötte el, érezték egymást, jó mélyet szippantottak a másik illatából.

-         Eljössz velem randizni? – kérdezte, amikor kibontakoztak az ölelésből, bár egyikük sem akarta elengedni a másikat, nem állhattak egész este úgy. A lány először megdöbbent, másodszor is megdöbbent, majd csak hosszú-hosszú másodpercek múlván tudta értelmezni a kérdést, na meg az előbbi sms-t hozzákapcsolni. A kézében tartott telefont átnyújtotta a srácnak, aki elvette, gyorsan végigfuttatta tekintetét a pár soron, majd visszaadta és elvigyorodott. – Nagyon úgy tűnik.

-         Randi? – kérdezte halványan, de azért a bensőjében ott bujkált az a hatalmas öröm, ami Eric jelenlétében nem törhet fel.

-         De még mennyire, hogy randi! – a srác nem tudta palástolni a jókedvét, most határozottan boldog volt, hogy Molly-ék leléptek. Majd megölelgeti a lányt, ha legközelebb találkoznak.

-         Oké – engedett el egy halvány mosoly.

-         Oké? – végül is, több mint a semmi. Egy egész élet áll előtte, hogy magába bolondítsa, de azt hiszem, nem fog olyan sokáig tartani neki. – Hányra van foglalásunk? – kérdezte, amikor leült a kanapéra.

-         Fél kilenc – válaszolt, majd helyet foglalt a srác mellett. – Addig tévézhetünk – dőlt hátra kényelmesen. Fél centi választotta el őket egymástól, de mire elérkezett az idő, hogy készülődni kell, már a kezük és a lábuk is összeért. Nem voltak zavarban, belemerültek egy filmbe, és még megnyugtatóan is hatott, hogy van ott mellettük valaki.

-         Eric, ideje hazamenned, készülődj! – taszított a lány egyet rajta, mert nem akart megmozdulni.

-         Nem – mondta hisztisen.

-         Akkor nem megyünk randizni – mondta szégyenlősen, de mégis hatásosan, megindult a srác. – Menj fürödj le, készülj el, aztán itt találkozunk háromnegyed óra múlva.

-         Miért, büdös vagyok? – pillantott a lányra egyrészt meglepetten, másrészt ártatlanul.

-         Te ittál? – kérdezte nevetve.

-         Megrészegítesz – válaszolta szórakozottan. Ama elpirult, abbahagyta a nevetést, és elkezdte kitolni a lakásából. – Úgy várom már a randi végét – mondta kajánul.

-         Ha azt akarod, hogy vége legyen, nem is kell elmennünk – csapta rá az ajtót bosszúsan.

-         Nem azért, csak, na, majd meglátod, vagy érzed – mondta hangosan, hogy áthallatszódjon a csukott ajtón.

Radics Gigi - Daydream

   Mindketten gyorsan összeszedték magukat, nem öltöztek ki annyira, csak éppen csinosra fogták az összképet. Izgultak, hiszen ez mégiscsak egy randi lesz. Ama fejében motoszkált az, hogy csak visszavágásból – Mike miatt – szeretne vele lenni a srác, de gyorsan elhessegette ezeket a kósza gondolatokat. Szeretett volna Erickel randizni, de még mennyire, hogy szeretett volna; és most teljesül ez az álma. Már az Euróvízió óta erre vágyott – kisebb-nagyobb megszakításokkal. Ericben pedig égett a diadal íze, örült, hogy végre sikerül Amával így kettesben lennie.

   A megbeszélt időpontban találkoztak Ama ajtaja előtt, együtt indultak el a parkolóba. Az étteremhez Eric vezette a lány autóját. Közben beszélgettek, mindenről és mindenkiről. Elvoltak, lazák voltak, élvezték egymás társaságát. Az étteremben, míg vártak a pincérre, Ama a helyiséget pásztázta tekintetével, tetszett neki a látvány; Eric pedig a telefonjával szórakozott. Aminek a hazaúton lesz is egy csekély kis következménye.

   Kellemesen töltötték el a vacsorát, mindketten elmormogtak magukban egy hatalmas „Köszönöm!”-öt Molly-nak, ízlett nekik az étel, na meg egymás társasága is. Ne is firtassuk tovább a dolgokat, a vacsi csendesen telt, a hazaút már kevésbé…

„Birthday dinner with an amazing person”

-          Eric, Khaled Saade! – kiáltott fel Amabel kicsit túl hangosan az autóban.

-          Tessék? – kapta rá ijedten a tekintetét, de azért emellett figyelt az útra is. Na vajon most mivel haragította magára a lányt?

-          Te feltöltöttél egy képet? – kérdezte rémülten.

-          Aha, hát tudod… néha napján megesik – utalt arra, hogy ő mégiscsak valami sztár, a rajongói várják az információkat és a többi blablabla.

-          De… rólam? – mire elért odáig, hogy kimondja ezt a kérdést, a hangja teljesen elhalt.

-          Baj? – Eric direkt rakta fel, nem szeretné a fanjaira csak úgy ráönteni a hideg vizes tényt, hogy barátnője van, előtte szépen adagolni szeretné nekik a minimális infókat.

-          Igen – nem állt neki magyarázkodni, csak csendben lehelte ezt az egyetlen sokatmondó szót.

-          Nem – csóválta meg a fejét, nem, nem és harmadszorra is nem, gondolta magában. Az a kép marad. Kellett Amabelnek megnéznie azokat a bugyuta (ám de imádott) oldalakat!

-          Ha nem szeded le és rám találnak a lányok, engem szétszednek, darabokra tépnek, és tessék, ennyi volt belőlem, fuss, eltűnök, mint a kámfor – mutogatott kezeivel, ezzel nyomatékosítva mondandóját.

-          Nem fognak, nem látszik az arcod – és milyen kár, pedig gyönyörű, sóhajtott fel magába a hősszerelmes.

-          Szeretek élni – mondta kitartóan, félt, nem csak attól, hogy élve elássák, hanem Erictől is, nem értette miért csinálta, miért szeretné őt nyilvánosságra hozni, jó neki a hátvonalban. Nem változtat a szeretetén, ha a rajongók tudomására jut. Szeret a háttérben lenni, tud mindenről, lát mindent és eközben nem szedik szét.

-          Ha nagyon szeretnéd, leszedhetem – mondta gyengéden. A lány bólintott, Eric pedig azt gondolta magában, hogy „Nem szedem le, direkt el fogom felejteni, hogy beszéltünk erről.”. Ugye, milyen kedves? Mondjuk ahhoz képest, hogy a kedvenceit megnyugtatni szerette volna, elég nagy lavinát indított el ezzel az egyetlen képpel a közösségi portálokon.

-         Köszönöm – amikor elsuttogta ezt a választ, pont befordultak az épület parkolójába. Jöhet a születésnap záró pontja.

-         Kipróbálunk valamit? – szólalt meg hirtelen Eric a csendes felvonóban. A lány ráemelte a tekintetét, majd felmérte a helyzetet.

-         De csak akkor, ha nem fog fájni – mosolygott vissza szélesen. Szereti az új dolgokat, de csak akkor, ha senkinek sem esik bántódása.

-         Oké – vigyorgott vissza kajánul, majd nagyon közel hajolt a lányhoz, akinek még a lélegzete is elállt. – Ígérem, nem fog fájni – hajolt le hozzá, majd száját a lány puha, remegő ajkaihoz érintette. Mintha egy villám csapott volna beléjük, de nem rossz értelemben. A kémia megvan közöttük, az egyszer biztos. Már éppen belemélyültek volna a dologba, amikor meghallották, hogy nyitódik a liftajtó, de nem törődtek vele. Kapaszkodtak egymásba, mindkettejüknek felemelő érzés volt, élvezték a másik érintését. Tetszett nekik a csók, túlságosan is, nem szerették volna megszakítani, de emberek lévén nem tarthat minden örökké, levegőt kellett venniük. Ziháltak, kapkodtak frissítő oxigénért. Ama tiszta vörös arcot vett fel, zavarban volt, de egyben örült is a helyzetnek; Eric pedig majd kipukkadt a boldogságban „Sikerült! Nem húzódott el, nem lökött el! Ez csak jelent valamit!” kiáltotta magában, jókedvét pedig egy hatalmas mosollyal mutatta ki. Egymást szemét lesték, még mindig közel álltak egymáshoz, érezték a másik fél melegét. Megnyugtató és kellemes volt.

-         Nektek aztán van tüdőtök – gyorsan, zavartan kapták a fejüket a hangforrás irányába. Teljesen ledöbbentek, sok, túl sok szempárba ütköztek. Némelyek arcán a döbbenetet, másokon egy kaján vigyort lehetett látni, de többnyire a szívből jövő mosoly volt a jellemző. Na most mit csináljanak, egyáltalán mit keresnek itt, amikor lemondták, a közös vacsorát?! Eric mérges volt, Ama legszívesebben a föld alá süllyedt volna; amikor kiléptek a fémdobozból, a srác rákulcsolta ujjait a lányéra, szóval, ha lehetséges, ő még jobban pirosabb lett. Milyen sok árnyalata van ennek a gyönyörű színnek!

-         Mit csináltok ti itt? – fürkészte Eric a tekintetét a barátain, akik szépen romba döntötték a tökéletes estéjüket.

-         Jöttünk boldog születésnapot kívánni… – vonta meg vállait Edin.

-         …de mi most inkább menyünk is – mutatott a liftre Alex.

-         Ha már itt vagytok, maradjatok – mondta Eric, miközben elkezdett lépegetni, ezzel a lakás tulajdonosát is ösztönözve a járásra. Szegény lány kicsit le volt sokkolódva. Eric azt a fogadását emlegette fel magában, amikor Miával latolgatták, hogy vajon Ama elájul-e, ha ténylegesen találkozik Erickel… ezt egy kicsit át kell alakítani, és már majdnem nyerhetett volna. Mondjuk úgy sem járt volna sikerrel, Amabel meglepően erős idegrendszerrel rendelkezik, aminek Eric csak örülni tud.

-         Most mentetek el, mi ez a hangzavar? – pillantott fel Mike a belépő embertömegre, a szeme mindjárt Amabel és Eric összekulcsolt kezén akadt meg, melynek következtében egy mosoly terült el az arcán. – Azt hiszem értem – mondta vidáman, majd megszorította a mellette ülő barátnője kezét, aki ugyancsak mosolygott.

-         Már meg sem lepődöm – mormogta Eric az orra alatt Layla látványa láttán. Ama teljesen el volt kábulva, meglehet, hogy nem is értette, mi folyik a környezetében. Odasétáltak a kanapéhoz, majd mindketten leültek rá, szorosan egymás mellé.

-         Most mit bámultok? – csattant fel Eric kissé ingerülten, de egyben kíváncsian is.

-         Csak örülünk – mondta Mia. Nem figyelt oda a srác iménti hangszínére, egyszerűen csak boldogok voltak miattuk. Mindenki… Mia, Will, Molly, Danny, Alex, Edin, Kevin, Mike és az újonnan megismert Layla is.