39. fejezet - Minden rendben van?

Sziasztok!
Nagyon nagy késéssel, de meghoztam a fejezetet, nem tudok róla mondani semmit sem. Olvassátok el, aztán döntsétek el Ti, hogy milyen lett, én nem igazán érzem erősnek.
Ne ijedjetek meg, hogy ebben még nincsenek benn a mondataitok, az majd a következő fejezetben lesz, aminek a végén valószínűleg majd nagyon nem fogtok szeretni.
Nem szaporítom tovább a szót, jó olvasást kívánok! :)

Minden rendben van?

  Carly Rae Jepsen - Sweetie

-          Nem tudnátok kicsit feltűnés mentesebben örülni? – kérdezte Eric mellettem, aki vélhetően nincs annyira zavarban, mint én. Mert az holt biztos, hogy én az vagyok, még ahhoz is meg kell erőltetnem magamat, hogy levegőt tudjak venni. Habár… szerintem én most csak álmodom. Biztosan elszundítottam a kanapén, miközben a lányokat vártam. Ez lehet a valódi oka annak, ami most történik velem. Eric sohasem hívna el randira, Mike-ot nem melegezné le, és biztosan nem a liftben csókolna meg, ha megcsókolna, ennél azért remélhetőleg több fantáziája van.

-          Bocs, haver, de nem – vigyorgott Alex. Ha már álmodom, akkor hadd élvezzem a helyzetet. Nem mondom azt, hogy az arcom felvett egy kevésbé vörösebb színt, de azért megpróbáltam kicsit jobban elengedni magamat. Ahelyett, hogy  feszülten simult a kezem Ericébe, fesztelenebb lettem, és ezáltal sokkal jobb érzés lett a bőréhez érni. Kellemesebb, felszabadítóbb.

-          Látjátok? Ama is kezd felélénkülni – nevetett fel Mike. Layla erre oldalba vágta, és hangosan sziszegte hozzá a szavakat.

-          Miért kellett szóba hoznod? Nem lett volna elég magadban örülni? Nézd meg, mit tettél! Kezd már megint pirosodni – ütött még egyet a barátja kezébe, a csapások ellentétesek voltak az arcán látható vigyorral, csak nem szórakoznak rajtam?! De, biztosan, élvezzék csak a zavaromat, valószínűleg én is így tennék, ha nem izgulnék ennyire. Persze ott van az a kérdés, hogy miért feszengek én egyáltalán? Nos, nem tudom, talán az, hogy Eric fogja a kezemet, hogy túl sok kíváncsi szempár bámulja az összefonódó kezeinket… eközben pedig Eric a hüvelykujjával köröz a kézfejemen, ezzel kissé megnyugtatva engem, de mégsem annyira, hogy ne tudjak az előbb történteken agyalni. Meglehet, hogy csak álmodom, de nagyon valódinak tűnik, ez pedig nem engedi meg, hogy teljes mértékben élvezni tudjam. Visszatérve a legfrissebb húsra – szerintem, és Saade szerint –,  Layla harcias lány, de emellett nagyon kedves, összeillenek Mike-kal, néha ráfér a srácra egy kis nevelés.

-          Szép volt kislány! – tapsolta meg Danny az előbbiekért.

-          Saucedo, ha még egyszer lekislányozol, te is találkozhatsz a kezemmel! – mosolygott rá negédesen.

-          Imádom, amikor kiosztjuk Danny-t! Megint csak szép volt Layla – bólintott elismerően Edin, miközben magasra emelte a kezét, a lány is csatlakozott hozzá, majd összepacsiztak, az persze nem számított nekik, hogy legalább három méter van közöttük.

-          Mi az, hogy megint? – nézett értetlenül körbe Eric, majd legyintett egyet és folytatta. – Jól sejtem, hogy rajtam kívül mindenki tudott arról, hogy a kisöcsi nem meleg?

-          Meleg? Ő? – hökkent meg az említett barátnője. – Biztos lehetsz abban Eric, hogy ő nem meleg – nyomott egy gyors csókot a szájára.

-          Csak ennyit kapok? – nézett rá kiskutyaszemekkel.

-          Társaságban vagy és ha nem a nemi identitásodról lenne szó, még ennyit sem kapnál – kacsintott rá kacéran. Oké, csak én érzem, hogy kezd a levegő túlságosan felforrósodni?

-          Menjetek szobára – forgatta meg szemeit Eric. – Ha nem látjátok – mutatott kettőnkre – mi nem léphetünk még le, nem állunk azon a szinten, és nincs kedvem az előjátékotokat hallgatni, mert örömömben, vagy pont, hogy elkeseredésemben még túlságosan beger…

-          Eric, azt hiszem felfogtuk – állította meg Molly.

-          Felfogtuk? Túlságosan is, ha megbocsátotok, én most mennék a barátnőmhöz – kurjantotta kajánul Alex, majd a kabátjával együtt távozott a lakásomból egy meghajlás után. Mindenki felröhögött, majd Edin is felemelkedett ültéből.

-          Hülyén jönne ki, ha most én is lelépnék? – kérdezte tétován, majd a válaszunkkal mit sem törődve, elsietett. Eric nem tűnik boldognak, inkább haragosnak mondanám, jó, persze meg tudom érteni. Hah, kellett nekem elolvasnom az Ötvenet! Beindította a fantáziámat, ami nagyon nem oké, ki kellett volna hagynom ezt a könyvet, Deliára sem fogok többet hallgatni, az biztos. Ajh.

-          Nem szívesen lépek le, és hagylak itt ezekkel a sakálokkal, de rám fér egy jó hideg zuhany – nyomott egy forró csókot az arcomra.

-          Rég volt ilyen jó álmom – csúszott ki a számon, szerencsére Eric ezt már nem hallotta.

-          Szerinted ez álom? – kérdezte Mia közelebb hajolva hozzám.

-          Persze, hogy az, túl szép, hogy igaz legyen – mosolyogtam vissza rá, majd kissé elengedtem magam, a fiúk elmentek többnyire, akik maradtak, nem számítanak fenyegetésnek.

-          Majd meglepődsz – válaszolta Will kedvesen.

-          Na, megyünk, ha már a jómadarak is szélnek eredtek, mi sem téblábolunk itt tovább – állt fel kényelmesen Molly magával húzva Danny-t is.

-          Mi tényleg örülünk nektek – búcsúzott Mia, majd amint kiléptek az ajtón, megdöbbentem, hogy mekkora lett a csend. Hárman maradtunk, de lassacskán én is magára hagyom a turbékoló párt, ideje lenne álmodnom az álmomban.

*

/Eric szemszög/

   Huhh, micsoda fergeteges nap volt! Megérte ez a sok kínlódás, végre az enyém, és csakis az enyém, most már nem engedem meg senkinek sem, hogy elvegye tőlem. Hozzám tartozik, a végzet Stockholmba sodorta, ez biztosan nem véletlen. Ki gondolta volna, hogy elérkezünk ide is? Alig mertem remélni, de hála a skacoknak, összejött. Most totál érzelgősnek és idiótának hallatszódom, de hát… Ama azt hiszem ezt váltja ki belőlem. Őrülten ennivaló egy teremtés.

       JLS - Single No More

   Miután az éjjel kellőképp lehűtöttem magamat, hihetetlenül mély álomba merültem, és nem tetszett amit láttam, egyáltalán nem. Ijesztő volt, pedig semmi rémes nem volt benne. A jövőben játszódott, nem is annyira a távoliban; és azt láttam, hogy a csapattal bőröndöket pakolunk a kocsimba, nem tudom, miért, és azt végképp nem értettem, hogy a mélygarázsban hova tűnt Ama Mazdája, mindig mellettem parkol, ez nagyon gyanús volt, főleg, hogy a lány is ott somfordált körülöttem. Nem értettem a helyzetet. Utaztunk valahova? Biztosan nem, legalábbis nem hiszem, mert igaz, hogy volt pár koffer, de nem annyi, hogy párosan, vagy többen utazzunk, na meg ezeket már mind láttam, Amabel tulajdonában álltak. Amint minden bekerült a csomagtartóba, fogtam magam és beültem a volán mögé. Nem én irányítottam a testemet, külső szemlélő voltam és egyáltalán nem nyugodtam meg a saját arcom látványától. Szomorú volt és nagyon lehangolt, úgy néztem ki, mintha mentem elbőgöm magamat. Amabel nem szállt be rögtön mellém, előtte még hosszasan megölelt minden jelenlévőt, a barátainkat, sőt, még Tone-t is, ott volt közöttük, ugyanolyan elkeseredetten nézett a barátnőmre, mint a többiek. Miért? Mi történt?

   Amikor beszállt mellém, nem nézett rám, csak egy pontot bámult a műszerfalon. Miért nem nézett rám? Én pedig miért bámultam őt olyan bánatosan? Amikor elérkeztünk a repülőtérhez, kezdett körvonalazódni bennem, hogy mi fog történni, és nem engedhettem meg az álom olyan szintű leforgását. Amikor leállítottam a motort, nem mozdultam, fordult a kocka, csak a levegőt vettem szaggatottan. Ama sóhajtott egyet mellettem bánatosan, majd a kilincshez nyúlt, kinyitotta az ajtót és így szólt:

-         Köszönöm és ég veled! – kiszállt és elbotorkált a csomagtartóhoz. Olyan gyengének tűnt, hogy félő volt, hogy elesik. És én nem csináltam semmit! Miért engedtem el egy szó nélkül? Egyáltalán miért engedtem el? Nem látja az az idióta, hogy szeretem (és most saját magamra gondolok!)?!

   Nem csináltam semmit, ültem, miközben néztem, ahogy lassan belép az épületbe és végérvényesen eltűnik a szemeim elől. Sírtam, sőt mi több, zokogtam, szánalmasan néztem ki, és a látványomtól úgy is éreztem magamat.

   Ma reggel pedig korán keltem fel, pedig nem szokásom, ha nem muszáj. Lehet, hogy az álmom miatt volt, de hajnali hétkor már frissnek éreztem magamat, ott motoszkált bennem az a gondolat, hogy ez sohasem történhet meg, ez csak egy vízió volt, amely sohasem fog valóra válni. Ez csak egy lehetőség, amellyel nem fogunk élni. Tudom, hogy szeret engem, és nem kétséges, hogy én is őt. Meglehet, hogy még igazából nem is járunk, vagyis szerintem igen, de ki tudja, ő mit gondol? Szóval amint összekapom magam, lemegyek hozzá, és letisztázom a dolgokat. Meg kell neki mondanom, hogy szeretném, ha a barátnőm lenne, már hónapok óta erre várok – és szerintem nem csak én, valószínűleg minden létező ember, aki ismer mindkettőnket.

-         Szép jó reggelt emberek! – sétáltam be Ama lakásába, a többes szám pedig azért volt, mert láttam, hogy túl sokan szívjuk ugyan azt a levegőt.

-         Reggelt’ – viszonozta teli szájjal Mike, a barátnője pedig szépen lenyelte a falatot, majd csak azután köszönt, na, egy kis illedelmet taníthat majd a pasijának.

-         Hát te? – lepődött meg Mia, Amabel pedig elfordult az ablak felé, éppen telefonált. Kivel beszélhet ilyen korán?

-         Hát én? – vigyorogtam az egyik legjobb lánybarátomra, miközben a szemem sarkából folyamatosan az engem észre sem vevő lányt fürkésztem.

-         Ilyen korán mit csinálsz itt? – bökte ki a kérdését. Valahogy sejtettem, hogy ez lesz az.

-         Nem tudtam aludni – vontam meg a vállamat, ebből Miából kiváltottam egy nevetést; Mike és Layla pedig cinkosan összenéztek. Azt hiszem, tudják, a tényleges okát, miért vagyok itt, minek firtatni?

-         Ezzel is megvolnék – fújta ki a levegőt Ama, majd odasétált hozzánk, nem nézett rám, még csak egy fél pillanatra sem. Most meg mi van? – A repjegy lefoglalva, már csak Sweety-vel kell beszélnem.

-         Micsoda? – hökkentem meg. Az álmomban is repülőtér volt, nem mehet el sehova sem, csak a holttestemen keresztül. nem figyeltek rám, Mia csak megcsóválta a fejét, a reggeliző galambocskák el voltak magukkal foglalva, csak engem evett belülről a hideg és a tűz egyszerre. Milyen repülőjegy, és ki az a bizonyos Sweety? Mérhetetlenül dühös vagyok, de egyben riadt is. Ama látványosan a karórájára pillantott, majd feltett egy kérdést.

-         Hány óra van most New York-ban? – törte a fejét, számolt vissza az időben.

-         Mennyi az időeltolódás? – kérdezte Mia kedvesen. Engem nem érdekel, hogy hány óra van ott! Engem csak a barátnőm érdekel, aki jelen esetben észre sem vesz!

-         Hat óra – dünnyögte –, oké, hajnali egy múlott, imádni fog ezért – vigyorodott el gonoszan, majd a füléhez emelte a telefonját.

-         Mi folyik itt? – tártam ki a kezeimet Mia felé, ő tűnt a legépeszűbbnek és legsegítőkészebbnek. Miért hagy engem mindenki kételyek között?

-         Eric, shhh, telefonál! – mutatott Amára. Szóval még vaknak is néz, szerinte én nem látom?!

-         Szép jó reggelt! – köszönt az amerikai szépség kárörvendően angolul -, igen, pontosan tudom, mennyi az idő. Ha lerakod, egyedül töltöd az ünnepeket! Oké, szóval 22-én indul a géped, aha, direkt úgy intéztem, hogy itt át kelljen szállnod, azon a gépen már én is fent leszek, szóval együtt megyünk tovább, viszont Ádi, nem értem, minek kell együtt mennünk, ott úgyis találkoznánk, persze, rakd csak le a telefont egy szó nélkül. Én is szeretlek, te idióta! – tök jó, hogy átváltott közben magyarra, így semmit sem érthettem a beszélgetésből. Idegesítő.

-         Kinyomott! – emelte maga elé a telefont, miközben Miának panaszkodott. Ha így folytatjuk, én nem a telefont fogom lecsapni.

-         Ki nyomott ki? – kérdeztem most már teljesen ingerülten. Valami magyar udvarló lesz? Vagy ki? Kit kell agyonvernem?

-         Á, szia Eric, észre sem vettelek – na bazz, kösz Szépségem.

-         Pedig azt mondják eléggé feltűnő egyéniség vagyok – nyúlt el a képem a saját válaszom után. Ennél lejjebb már nem is tiporhatna a csaj. Piszok dolog ez a szerelem.

-         Ja, feltűnési viszketegségben szenved a barátod, ne hogy azt mondd, eddig nem vetted észre! – röhögött fel Mike, miközben elsétált közöttünk, Layla pedig tiszta pipa volt rá. Remélem elagyabugyálja helyettem is.

-         Akkor áll a szünet? – kérdezte Mia a szócsatánkkal mit sem törődve.

-         Naná, nagyimék elfogadták, már a szülők is tudják, Sweety amúgy is benne volt, jó lesz ez, akkor már 27-28-án már jöhettek is.

-         Hova mennek?

-         Miért, te nem jössz? – lepődött meg a kérdésemen.

-         Amíg nem tudom, hogy miről van szó, nem tudok válaszolni – fontam össze karjaimat a mellkasom előtt, mint egy ötéves durcizós kisfiú. Engem mindenből kihagynak! Ez már kezd egy kissé unalmassá és idegőrlővé válni.

-         Majd Amabel beavat, de nekem most mennem kell. Sziasztok! – na, most már csak ketten maradtunk.

-         Van valami oka annak, hogy ennyire feltűnően próbálsz kerülni? – kérdeztem, miközben ledobtam magam a kanapéra.

-         Nem vagy éhes? – szúrta közbe.

-         Ne tereld a témát, Amabel! – mondtam fojtott hangon.

-         Én nem csinálok semmi olyasmit! – emelte maga elé a kezeit védekezésképpen, majd odasétált a velem szemközti fotelhez.

-         Akkor miért nem válaszolsz nekem? – kérdeztem már könyörgően. Egyszer még megőrülök tőle, és lehet, hogy az a pillanat már most fog bekövetkezni.

-         Mire? – ártatlanul tekergette egy hajtincsét, miközben hatalmas szemekkel bámult rám.

-         Tegnaptól kezdve hivatalosan is a barátnőm vagy? – ne kevergessük tovább a forró kását, minél nyíltabb vagyok, annál egyszerűbb az élet.

-         Hogy mi? – na ne. Nem játszunk ilyet.

-         Emlékezetkiesésed volt? – kérdeztem egy apró mosoly kíséretében.

-         Azt hittem, hogy álmodtam – motyogta maga elé.

-         Héé, beszéljetek már egy kicsit hangosabban! Nem hallok semmit sem! – kiabálta Mike a fenti korlát mögül.

-         Mike, húzz vissza a szobádba! – szóltam rá határozottan.

-         Oké, főnök!

-         Most! – nem kellett hátra néznem ahhoz, hogy megbizonyosodjak az igazamról, ismerem már annyira, hogy tudjam, mindenben keresi a kibúvót.

-         Oké, szóval Amabel, nem álmodtál, hogyan is képzelhetted azt, hogy álmodsz? – kérdeztem tőle gyengéden.

-         Egyszerűen. Biztosan ugyanarról beszélünk? – nézett a szemembe.

-         Biztos vagyok benne – mosolyogtam rá. – Most már megcsókolhatom a barátnőmet?

-         A barátnődet? – lepődött meg.

-         Természetesen – majd, amint ez kimondtam, felemelkedtem, és odatérdeltem Ama elé. Nagyon szaporán vette a levegőt, az arca pirospozsgás volt, elbűvölő, mennyire zavarba tud jönni miattam. Nem vártam meg a beleegyezését, nem úgy tűnt, mintha tudott volna egyáltalán válaszolni, viszont láttam a szemében, hogy ő is ugyan úgy szeretné ezt a csókot, mint én. Tehát cselekedtem…

-         Halihó! – énekelte Molly, miután belépett a nappaliba. Ő is mindig a legjobb pillanatban toppan be. – Bocs srácok, zavarok? – nézett a szétrebbenő párosunkra, majd miután nem válaszoltunk neki, továbblibbent a konyhába.

-         Á, dehogy, téged mindig szívesen látunk! – vágtam oda ingerülten, Amabel pedig végig engem nézett, vigyorgott, őrülten aranyos volt.

-         Az jó, szóval Ama most már megbizonyosodhatott arról, hogy nem álmodott – nyitotta ki a hűtőt, majd kiemelte a narancslevet, érdekes, hogy mindenki ilyen otthonosan mozog.

-         Jöhettél volna pár perccel később is – mondtam neki, miközben bekapcsoltam a tévét, Ama csatlakozott az exbarátnőmhöz, én pedig gondolkodtam. Még mindig nem tudom, hogy milyen repülőjegyről volt szó, ez nagyon nem jó így.

-         Hé, Ama, miről beszéltetek Miával? – kérdeztem hozzájuk fordulva, Molly is kíváncsian tekintett a lányra.

-         Két ünnep között megyünk Ausztriába síelni, szeretnél jönni? – mosolygott rám.

-         Ez nem kérdés, még szép, de… várjunk csak, te hova mész már 22-én azzal a Sweety-vel?

-         Ádám, akarom mondani, Adam a neve, mi már akkor megyünk, a karácsonyt is ott töltjük – magyarázta, már csak az a bajom, hogy még mindig nem tudom, hogy ki az az Adam.

-         Ki az az Adam? – kérdeztem.

-         Ja, az unokatesóm, magyar a srác, csak most kint tanul NY-ban.

-         Értem – micsoda megkönnyebbülés, a levegő is könnyebben áramlott ki a bensőmből.

-         Akkor most már biztos, hogy megyünk? – kérdezte vigyorogva Molly.

-         Igen, mindenkivel le van beszélve, már csak a ti repülőjegyeteket kell elrendezni.

-         Jó kis szünet lesz ez, úgy érzem! – mondta Molly vidáman. Én is kíváncsi vagyok, hogy mennyien leszünk, na meg, hogy hol leszünk pontosan. Viszont a lényeg, hogy Amabel Maynet kisasszony ott lesz.